Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: június, 2018

Kepes András: Világkép

Bejrútban, Buenos Airesben és később Amerikában egy komcsi országból érkezett, vicces, idegen srác voltam, itthoni kamasz barátaim szemében pedig a fura fiú, aki Beatles-számok helyett argentin szambákat penget a gitárján. Idegenben büszke magyar voltam, itthon pedig egyike azoknak, akik elhitték, hogy ez a Nyugat és Kelet között ingázó "Kompország" már Európa. Ahogy Ady írta száz éve. Azóta mintha Európa és a világ is egyre jobban ingázna. Keresné a helyét. Úgy éreztem, nekem is újra végig kell gondolnom mindazt, amit eddig életről és halálról, szeretetről és gyűlöletről, szerelemről és családról, hitről és rítusokról képzeltem. De még a hétköznapokról: evésről, ivásról, öltözködésről, lakókörnyezetünkről is. Humorral, könnyedén, nehogy megijesszem magam. Tudom, végső válaszok nincsenek, csak végső kérdések - ez a könyv is csupán amolyan szubjektív világpillanatkép. Egy másik kultúrába érkezve a félreértések és az atrocitások egy része abból is fakad, hogy az idegen

J. K. Smith: Ismert ismeretlen

Albertfi Lívia élete tökéletesnek tűnik. Fiatal kora ellenére egy jól menő étterem tulajdonosa, látszólag mindene megvan: szerető család, egy férfi, akivel éjjelente megosztja az ágyát, nagyszerű alkalmazottak, akik olyanok számára, mintha a második családja lennének. De egyik napról a másikra minden összeomlani látszik körülötte. Líviát megcsalják, szülei házasságában több évtizedes titok bukkan a felszínre, nővére és gyerekei élete pedig veszélybe kerül. Egyetlen dolog tartja a felszínen a lányt, a mások által furcsának talált megrögzöttsége, a sportfüggőség. Beragadt élethelyzetéből egy Ausztrália melletti varázslatos kis szigetre szóló meglepetésút zökkenti ki, ahol egy váratlan találkozás gyökeresen megváltoztatja az életét.  Thomas Kallio híres színész. Nők ezrei rajonganak érte, az egész világon ismerik. Mennyasszonya egy gyönyörű, fiatal modell, a férfi mégis másra vágyik. Egy hirtelen döntés és egy merénylet miatti kényszerpihenő hatására az ő élete is fenekestül felf