Ugrás a fő tartalomra

Borsa Brown: Gyalázat és szerelem | Könyvajánló

Tetszett a Gyalázat-sorozat befejező kötete, de sajnos nem lett a kedvenc részem. Valami oknál fogva sokkal jobban a tetszett a második kötet. Talán több fordulatot rejtett az előző regény. Ám félre értés ne essék, ez a rész is fantasztikus és igazán szórakoztató lett, csak a vége túlságosan elnyújtottá vált. 

Izgalmas, lendületes és szédító volt a történet.

Mikor elkezdtem a könyvet, már kicsit sejtettem a végkimenetelét a dolgoknak. Ezáltal pedig a történet vége, mikorra már minden rendeződni látszott, nem tudott sajnos annyira lekötni. De hálistennek a célhoz vezető út tartogatott izgalmakat. A számos fordulatnak köszönhetően folyamatosan fenttartotta az érkelődésemet a regény, bár sajnos ebből sem volt annyi, mint amennyire az előző két kötet alapján lehetett volna számítani. Kicsit kiszámíthatóvá vált a történet. 

A történetben inkább a romantika és a szerelem kerül központba, egy-két erotikus jelenettel kiegészítve. A cselekményt figyelembe véve elengedhetetlenek lettek volna a szenvedélyesebb részek, ám ezek véleményem szerint kicsit túlságosan hosszúra sikerültek. Szinte már vártam, hogy ugorhassunk a következő jelenetre. 

Sokszor megmosolyogtatott a történet. 

A regény olykor nagyon szórakoztató és humoros volt. Kellemes kikapcsolódást nyújtott a történet, de összeségében véve a cselekményhez viszonyítva sok volt a közel 500 oldal. Sajnos a történet már nem hordozott magában annyi lehetőséget, viszont az előzőekhez képest (véleményem szerint) tartani szerette volna az oldalszámot az írónő. Ez pedig ahhoz vezetett, hogy egy apró esemény leírását is oldalakon át húzta a szerző, főként a lezárásnál.

Véleményem szerint az előző kötethez képest felcserélődtek a szerepek ebben a részben. Ezúttal Gregory nagyobb szerephez jutott, és jobban feltárta az olvasóknak a benne lévő érzelmeket. Számomra olyan érzés volt, mintha a harmadik részben Samuel már nem annyira lenne fontos. Természetesen történtek vele is izgalmas, és érdekes események, ám kicsit azt a benyomást keltette bennem, mintha az írónő most Dorothy és Gregory kapcsolatára szeretne fókuszálni, a többi szálat pedig csak muszáj elvarrnia.
Viszont nem is annyira bántam, hogy Dorothy és Gregory került a középpontba, mert így a sorozat befejeztével jobban megszerettem az englishert. Annak köszönhetően, hogy jobban megnyílt, sokkal mélyebben a szívembe tudtam zárni a karakterét. 
A záró kötetben újra találkozhatunk, a második részben megkedvelt Joshuával. Annyira örültem neki, hogy a szerző neki is szánt szerepet, mindig vártam, hogy vajon melyik jelentben tűnik fel újra. Nagyon hiányérzetem lett volna, ha az ő története véget ért volna az előző könyvben. Rendkívül titkokzatos és izgalmas jellem. Szerintem őt is nagyon sok olvasó meg fogja kedveli, akárcsak Samuelt vagy Gregoryt. 

Bár nem nyújtott akkora élményt számomra ez a regény, mint amekkorát vártam tőle, összeségében mégis tetszett. A befejezés, véleményem szerint, a cselekmény kiidnulópontjához képest, túlzottan boldog és idilli lett. Nem ezt vártam volna. Remélem az írónő későbbi regényei jobban fognak majd tetszeni.

Vajon képesek lemondani mindenről a szerelemért?



Cím: Gyalázat és szerelem
Sorozat: Gyalázat sorozat
Szerző: Borsa Brown
Kiadó: Álomgyár kiadó
Kiadás éve: 2019.
Oldalszám: 454

⭐⭐⭐⭐

Fülszöveg:

Dorothy Miller, a sokat elszenvedett amish lány visszakerül a saját közösségébe, Sarasotába, ám már semmi sem olyan, mint volt. Amikor a sok csapás után megkezdheti Rumspringáját, a szabad életet, még nagyobbat fordul vele a világ.

Gregory Hamilton kemény üzletemberként ragaszkodik a terveihez, ám a fellobbanó vágyait ő sem képes kordában tartani.

Samuel Zookot, az amish fiút olyan veszteségek érik, amiket nehezen dolgoz föl. Elveszíti az uralmat a saját élete fölött, miközben az amish maffiában betöltött szerepe egyre csak nő...

Három ember, akik rádöbbennek, hogy sokszor nem irányíthatják saját sorsukat, ugyanakkor mások életét pecsételhetik meg. Három ember, akik rájönnek, hogy józanul dönteni, észnél maradni nem mindig a jó irány. Mert igenis "részegedni kell a szerelemtől"...

A különleges, szókimondó, ugyanakkor érzelmes és szenvedélyes, erotikában bővelkedő írásairól ismert Borsa Brown új sorozatában, a Gyalázat-trilógiában ezúttal is egy elzárt közösségbe, az amishok világába enged betekintést. A sorozat befejező kötetében kiderül, hová vezetett Dorothy, Gregory és Samuel különös, olykor fájdalmas, máskor szívmelengető utazása.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Milyen sorrendben érdemes olvasni Anne L. Green könyveit?

Sokszor felmerül az a kérdés számos könyvmolyban, hogy milyen sorrendben is vegyék kezükbe Anne L. Green regényeit. Ez a zavarodottság teljesen érthető, hiszen az írónőnek rengeteg könyve sorakozik már a polcokon. Ráadásul egy-egy karakter feltűnik más kötetekben is. Ez alapvetően nem lenne próbléma, ám ha van valamilyen apró utalás a "vendég" szereplő életére, akkor néhány esetben  talán spoileres lehet egyik könyv a másikra nézve.  Ezért úgy döntöttem, hogy készítek nektek egy Anne L. Green térképet. Mely segítséget nyújthat azoknak az olvasóknak, akik nehezen tudják eldönteni, melyik ALG regényt is vegyék elsőként a kezükbe. A térképet kiegészítettem az Álomgyár kiadónál kapható ajándék novellákkal is.  Melyik Anne L. Greent regényt olvassuk elsőnek? Nincs olyan regény, amelyikre azt mondanám, hogy ezzel KELL kezdeni. Hiszen nincsen kötelező sorrend. A térképen is látható majd, hogy melyik az a történet, melyből kiindulnak a szálak. A térkép megalkotását a meg

Chevy Stevens: Végzetes örökség

Mit kaphatsz egy gyilkos apától?  A 33 éves Sara Gallagher végre boldog. Antik bútorokat árusító kereskedése szárnyal, őt pedig eljegyezte egy fantasztikus férfi. Egy kérdés azonban nem hagyja nyugodni: vajon kik az igazi szülei? Sara felkészült, hogy megtudja.  Kiderül, édesanyja még most sem kíváncsi rá. Később arra is rájön, hogy a biológiai apja gyilkos, aki 40 éven át nőkre vadászott. Sarának Nadine, a terapeutája segít feldolgozni a borzalmakat, és azt, hogy talán mást is örökölt apjától, nem csak a szeme színét. Sara hamarosan rádöbben, egyetlen rosszabb dolog van annál, hogy az apád egy gyilkos: az, ha az apád megtudja, te ki vagy.  Néhány kérdés jobb, ha megválaszolatlanul marad. A "Végzetes örökség" egy összetett és lenyűgöző történet egy nőről, aki a gyökereit szeretné megismerni. Kérdés, hogy megéri-e...  Chevy Stevens páratlanul izgalmas a pszichológiai thrillereiben soha nem tudhatod mi lesz a következő lépés. Nemzetközi sikerkönyvei végre itt

Rachael Lippincott: Két lépés távolság | Könyvajánló

A regény elolvasását a 2019-es Olvasó tábor óta terveztem, azonban csak most sikerült elérnem oda, hogy kezembe vegyem a könyvet. A részlet, melyet korábban olvastam a könyvből, nagyon hamar megfogott, és felkeltette a kíváncsiságomat. A könyv elolvasása után pedig, most már epekedve várom, hogy a filmadaptációt is láthassam. Vajon vissza tudja adni a könyv által nyújtott érzelmeket? Nagyon kíváncsi vagyok! Ennek a gyönyörű szép szerelemnek a története, ahol egy betegség szab korlátokat,  teljesen meghatja az olvasókat. A könyv telis-tele van érzelmekkel, így esélytelen könnyek nélkül végig olvasni a regényt. Mikor elkezdtem olvasni Stella és Will történetét, sejtettem, hogy nagy hatással lesz rám, ellenben én sokkal több érzelmi löketben reménykedtem. A történet elolvasása után nem hagyott bennem akkora mély nyomot, mint vártam, de kellemes kikapcsolódást nyújtott. Úgy vélem ez amiatt lehet, hogy több sírásra készültem fel. Próbáltam a lelkemet felkészíteni a legrosszabbra, hog