Ugrás a fő tartalomra

Az Ártatlan 2. / Elvarratlan szálak Könyvpremier

Anne L. Green / R. Kelényi Angelika
Október 8-án került megrendezésre az Álomgyár könyvesboltban két sikeres írónő legújabb könyveinek a bemutatójára. Azaz ezen a napon 16 órától egyszerre két fantasztikus könyvvel lehettünk gazdagabbak.

Már nagyon vártam ezt az eseményt, hiszen két kedvenc írónőm könyve jelent meg.
Az egyik most debütáló könyv, R. Kelényi Angelika legújabb történelmi regénye, Az ártatlan 2.. Az első rész még 2017. tavaszán jelent meg, melynek története teljesen magával ragadott, így nem is volt kérdéses, hogy ott leszek e a második rész bemutatóján. Nagyon izgatottan vártam a folytatást. Nem mellesleg a kedvenc témám a történelmi regények, így nem is csoda, hogy a kedvenc könyvem lett.
A másik azon a napon megjelenő könyv, Anne L. Green legújabb regénye volt, az Elvarratlan szálak. Nagyon ígéretesnek tűnt a fülszöveg alapján a történet, emiatt már ezt a könyvet is türelmetlenül vártam. A könyv cselekménye önállóan is megállja a helyét. De ha részletesebben szeretnék tudni az előzményeket, hogy miért is alakult úgy Aiden sorsa ahogy, érdemes előtte elolvasni az Elveszett jövőt, ami 2016-ban jelent meg E-book formátumban, illetve ennek folytatását az Eltitkolt múltat, ami szintén 2016-ban jelent meg a polcokon.

Bemutatókra elsősorban azért szeretek járni, mert jó érzés találkozni azokkal, akik egy könyv formájában képesek varázslatos utazásra vinni, akár még időben is. Az Álomgyár kiadónál nagyon kedves írókkal ismerkedhetünk meg egy-egy könyvpremieren. Családias hangulatot varázsolnak a közvetlenségükkel. Most se volt ez másképp. A bolt előtt várakozó tömeget az írónők üdítővel kínálták, hogy még a várakozás is jó hangulatban telhessen.


Az írónőknek rengeteg olvasója van, azonban többségében nem budapestiek. Ennek ellenére elég nagy sor alakul ki az üzlet előtt. Viszont ez sose baj. Ilyenkor lehet a legjobban ismerkedni. Én is ekkor szoktam találkozni a többi olvasóval, akikkel
csak egyes rajongói csoportban tudom tartani a kapcsolatot. Anne és Angelika lelkesen dedikált minden rajongónak, aki megjelent a könyvpremieren. Ráadásként aki szeretett volna, közös képet is készíthetett az írónőkkel és az aláírt könyvekkel.

A várakozó tömeg

Anne L. Green és R. Kelényi Angelika dedikál













Rajtam kívül még nagyon sokan szeretik őket.  Így nem is volt meglepő, hogy egyes rajongók még ajándékkal is meglepték kedvenc írónőiket.
Azonban a kiadó is készült ajándékkal, hiszen aki a bemutató idejében vásárolta meg valamelyik frissen debütáló könyvet, Megan March regényt kapott ajándékba.
Szerintem viszont mi kapjuk tőlük a legnagyobb ajándékot. (én legalábbis így érzem) Hiszen a könyveik segítségével kis időre legalább más időbe, más szituációba csöppenhetek bele. Általuk számos kalandot átélhetek. És ez a szórakozási lehetőség hatalmas ajándék.




Személy szerint én remekül éreztem magam ezen a napon. Hiszen kedvenc írónőimmel személyesen is találkozhattam, és elsők között foghattam kezemben a legújabban megjelent könyveiket. Remélem nektek is jól telt a délután és hasonlóan kellemes élménnyel gazdagodtatok. Aki még nem vett részt ilyen eseményen, annak figyelmébe ajánlom az Álomgyár Angyalai 2017-es őszi-téli turnéját. Ne hagyjatok ki egy ilyen élményt!

R. Kelényi Angelik / Anne L. Green
Ha kedvet kaptál a most megjelenő könyvekhez, akkor szerezd be őket mihamarabb, hogy részese lehess te is az élménynek! Az ártatlan 2.-t itt, az Elvarratlan szálakat pedig itt tudod megvásárolni.
Ráadásként, aki most az Álomgyár Kiadó webshopjából rendeli meg valamelyik könyvét Anne L. Green-nek, ajándékba kap egy Elveszett jövő novellát nyomtatott formában. (Az akció a készlet erejéig szól, illetve megjegyzésbe tüntesd fel, hogy szeretnéd)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A nagy tettető élete képekben

Freddie Mercury legendáját hatalmas kultusz övezi. Még az is tud róla pár információt, aki nem követte nyomon az életét, a zenei pályafutását.  Mikor megtudtam, hogy az Álomgyár kiadó egy albumot jelentett meg a híres legendáról a nemrégiben megjelent filmet is megnéztem, hogy kellőképpen hangolódjak a könyv megjelenésére. Izgatottan vártam, hogy Farrokh Bulsara, azaz Freddie Mercury életéről szóló könyvet elolvashassam, mely elképesztő képekkel enged betekintést a nagy tettető életébe.  A könyvbe belelapozva már teljesen átjárt a hangulat, az a felemelő érzés, hogy ennek az albumnak köszönhetően egy szupersztár életének lehetek részese.  Az album nem árul zsákbamacskát. Már a borítón jelezte a szerző az "Egy élet képekben" alcímmel, hogy ebben az albumban a fényképpekre nagyobb hangsúlyt fektet. (Átlagosan 3-4 mondat szerepel egy-egy kép mellett.) Ám a könyv elolvasása után mégsem éreztem azt, hogy kevés információt kaptam volna. Sőt! Az album fotóit nézegetve a kép alat...

Csabai Márk: Határtalanok

"Ha az életed a tét, menekülsz vagy harcolsz? Csatai Csaba, a másodosztályú gengszter évek óta a hírhedt Bobrov család szolgálatában tevékenykedik a budapesti éjszakában. Csaba elkövette élete legnagyobb hibáját: titkosnak szánt románcba keveredett főnöke lányával. Ezért a keményebb időket is megélt egykori maffiózó nagyágyú, az öreg Bobrov Csabáért küldi embereit, aki gyorsan főnöke gyóntatószékében találja magát Tádé nevű barátjával együtt. Az ügy hamar váratlan fordulatot vesz, amikor kiderül, hogy mégsem a légyott miatt akarják elszámoltatni. Vajon hogy kerül a képbe Pacal, az autónepper, Kugli, a kalugai pofozógép, és Alaa, az illegális bevándorló? És mi köze mindehhez Csabának és Bobrovnak? Számtalan kihívás során az élet különös lapokat oszt főhősünknek, aki belekeveredik az embercsempészetbe. Mindenki kifordul magából és leveti az álarcát. Csaba ráébred, hogy mindenki másért akar bejutni Európába. Van, aki a megélhetésért; van, aki el akar pusztítani mindent;...

Majdnem egy évig olvastam ezt a könyvet!

     Delia Owens regénye nem csak külföldön, de a hazai könyvpiacon is hatalmas sikert aratott. Tavaly, mikor minden Facebook bejegyzésben azt láttam, hogy a könyvmolyok többsége ezt olvassa, úgy érzetem, hogy nekem is el kell olvasnom. Utólag pedig úgy gondolom, hogy nagyon jól tettem, hogy engedtem a kíváncsiságomnak. Egy felejthetetlen élménnyel lettem gazdagabb, amit szinte egy egész éven keresztül élhettem át.      Ám nem azért tartott egy éven keresztül, mert szenvedéssel olvastam. Épp ellenkezőleg! Minden sorát élveztem a történetnek, ám minden egyes nap csak egy kis falatnyit olvastam a könyvből. Az időhúzás által lehetőségem volt arra, hogy a cselekményt átéljem, saját történtemnek érezzem. A lassabb olvasásnak köszönhetően mélyebben átéltem a kalandok izgalmait, szereplők örömeit, bánatait, és legfőképp a magányt. Különös, ám egy év alatt semmit sem felejtettem a történetből. Szinte minden mozzanatra emlékszem, annyira nagy hatással volt rám Kya t...