Ugrás a fő tartalomra

Vi Keeland Magyarországon járt! | Személyes élmények


Róma és London után Budapesten dedikált a nemzetközi sikerszerző

"Imádom Budapestet, egyszerűen gyönyőrű" - mondta Vi Keeland a budapesti könyvbemutatója előtt, ahol közel ezer rajongó várta az esős időben. A fáradhatatlannak tűnő sikerszerző a dedikálás kezdete után öt órával is mindenkivel ugyanolyan kedves és közvetlen volt. 
Az írónő könyvei már majd' 30 országban jelentek meg és csak az Egyesült Államokban több mint kétmillió eladott regénnyel büszkélkedhet. Előszőr járt Budapesten, de elmondása szerint nem utoljára, annyira lenyűgözte a város és a magyar rajongók, akik még ajándékokkal is készültek.

"Ő az első nemzetközi írónk, akit meghívtunk és akinek bemutatót szerveztünk. Volt is némi izgalom, mert a könyvek csak néhány órával a rendezvény előtt érkeztek meg a boltba. Más hangulatú lett volna a könyvbemutató könyv nélkül..." mondta el Gönczi Péter az Álomgyár Kiadó egyik vezetője.

R. Kelényi Angelika, aki maga is író, a bemutató előtt rendezett sajtótájékoztatón arról kérdezte a szerzőt, hogy valós személyekről mintázza-e a szereplőit, megtörtént eseteket dolgoz-e fel. Az írónő nevetve mesélte, hogy a legújabb könyve egy fiatalabb férfi és egy idősebb nő szerelméről szól, csak a férje meg ne tudja...

"Nagyon vártuk már. Imádjuk a könyveit és az hihetetlen, hogy személyesen is találkozhattunk vele. Annyira kedves volt." - mondta egy lelkes olvasó, Mercédesz, aki Tassról érkezett a lányával és az időjárás ellenére már két órával a bemutató előtt sorban állt. 
Mercédeszhez hasonlóan én is a dedikálás előtt már két órával megérkeztem az Álomgyár könyvesbolthoz. Hiszen figyelembe véve, hogy egy nemzetközi bestseller szerző látogatott el hazánkba, hatalmas, kígyózó sorra lehetett számítani. 

Két könyv is debütált!

A dedikálást egybe kötötte a kiadó két könyv debütálásával is. A Csak szexet és A megbízót Vi Keeland érkezése napján foghatták először a kezükbe a rajongók, és már a megjelenés alkalmával aláírattathatták őket. Nagyon bízom benne, hogy ez a két kötet is , az előzőkhöz hasonlóképpen, elnyeri a tetszésemet.
Vi Keelandnak eddig 7 könyve jelent meg magyar fordításban, azonban összesen már 28 regényt adott ki a keze közül a szerzőnő. Penelope Ward írónővel írt könyvei közül 2 a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában került publikálásra. Vi Keeland saját regényeiből eddig 5 jelent meg az Álomgyár Kiadónál (A beosztott, Órákon át kívánlak, Egomániás, Csak szex, A megbízó), viszont hamarosan érkezik a 6. történet is, mely A vetélytárs címmel jelenik meg. 

"Még nem volt olyan, hogy ne lett volna új ötletem"

A dedikálás előtt az Álomgyár kiadó egy sajtótájékoztatót rendezett, ahol számos érdekességet megtudhattunk az írónőről. 
"Mindig is nagy olvasó voltam, és egész életemben szerettem volna író lenni." - mesélte Vi Keeland mikor arról kérdeztük, hogy mi motiválta őt, hogy elkezdjen írni. Az írónő pályafutása előtt ügyvédként dolgozott, ám már ekkor is írogatott, viszont csak saját szórakoztatására. Gyermekei szigorú katolikus iskolába jártak, így ez is ok volt arra, hogy nem mutatta meg senkinek, milyen történeteket is ír.

"Még nem volt olyan, hogy ne lett volna új ötletem" - mesélte az írónő. "Kicsit kikapcsolódok, ihletődök, hogy mihamarabb újult erővel kezdhessek neki egy újabb történetnek." Ám elmondása szerint 28 könyv után már olykor vannak helyzetek, mikor nem jön olyan könnyedén a következő regény ötlete, de a kis kikapcsolódás mindent megold. 
Az írónőnek, és a menedzserének a magyar borítók nagyon elnyerték tetszésüket. Ám azért elárulta Vi Keeland, hogy a kedvence A beosztotté.

Az írónő nagyon közvetlen volt, és barátságos. Mindenkihez volt egy kedves szava. Az interjún a rajongóival  való kapcsolattartásról is beszélt egy keveset. "Én válaszolok az üzenetek, kérdésekre." - mesélte az írónő. "Emiatt olyan barátokra is szert tettem, akik azóta a legszűkebb körömbe tartoznak."

Vi Keeland a bemutató másnapján már repült is tovább, mert Lengyelországban folytadik az európai turnéja.

Ha kíváncsiak vagytok a teljes interjúra, látogassatok el a Kitablar blog oldalára!



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Milyen sorrendben érdemes olvasni Anne L. Green könyveit?

Sokszor felmerül az a kérdés számos könyvmolyban, hogy milyen sorrendben is vegyék kezükbe Anne L. Green regényeit. Ez a zavarodottság teljesen érthető, hiszen az írónőnek rengeteg könyve sorakozik már a polcokon. Ráadásul egy-egy karakter feltűnik más kötetekben is. Ez alapvetően nem lenne próbléma, ám ha van valamilyen apró utalás a "vendég" szereplő életére, akkor néhány esetben  talán spoileres lehet egyik könyv a másikra nézve.  Ezért úgy döntöttem, hogy készítek nektek egy Anne L. Green térképet. Mely segítséget nyújthat azoknak az olvasóknak, akik nehezen tudják eldönteni, melyik ALG regényt is vegyék elsőként a kezükbe. A térképet kiegészítettem az Álomgyár kiadónál kapható ajándék novellákkal is.  Melyik Anne L. Greent regényt olvassuk elsőnek? Nincs olyan regény, amelyikre azt mondanám, hogy ezzel KELL kezdeni. Hiszen nincsen kötelező sorrend. A térképen is látható majd, hogy melyik az a történet, melyből kiindulnak a szálak. A térkép megalkotását a meg

Chevy Stevens: Végzetes örökség

Mit kaphatsz egy gyilkos apától?  A 33 éves Sara Gallagher végre boldog. Antik bútorokat árusító kereskedése szárnyal, őt pedig eljegyezte egy fantasztikus férfi. Egy kérdés azonban nem hagyja nyugodni: vajon kik az igazi szülei? Sara felkészült, hogy megtudja.  Kiderül, édesanyja még most sem kíváncsi rá. Később arra is rájön, hogy a biológiai apja gyilkos, aki 40 éven át nőkre vadászott. Sarának Nadine, a terapeutája segít feldolgozni a borzalmakat, és azt, hogy talán mást is örökölt apjától, nem csak a szeme színét. Sara hamarosan rádöbben, egyetlen rosszabb dolog van annál, hogy az apád egy gyilkos: az, ha az apád megtudja, te ki vagy.  Néhány kérdés jobb, ha megválaszolatlanul marad. A "Végzetes örökség" egy összetett és lenyűgöző történet egy nőről, aki a gyökereit szeretné megismerni. Kérdés, hogy megéri-e...  Chevy Stevens páratlanul izgalmas a pszichológiai thrillereiben soha nem tudhatod mi lesz a következő lépés. Nemzetközi sikerkönyvei végre itt

Rachael Lippincott: Két lépés távolság | Könyvajánló

A regény elolvasását a 2019-es Olvasó tábor óta terveztem, azonban csak most sikerült elérnem oda, hogy kezembe vegyem a könyvet. A részlet, melyet korábban olvastam a könyvből, nagyon hamar megfogott, és felkeltette a kíváncsiságomat. A könyv elolvasása után pedig, most már epekedve várom, hogy a filmadaptációt is láthassam. Vajon vissza tudja adni a könyv által nyújtott érzelmeket? Nagyon kíváncsi vagyok! Ennek a gyönyörű szép szerelemnek a története, ahol egy betegség szab korlátokat,  teljesen meghatja az olvasókat. A könyv telis-tele van érzelmekkel, így esélytelen könnyek nélkül végig olvasni a regényt. Mikor elkezdtem olvasni Stella és Will történetét, sejtettem, hogy nagy hatással lesz rám, ellenben én sokkal több érzelmi löketben reménykedtem. A történet elolvasása után nem hagyott bennem akkora mély nyomot, mint vártam, de kellemes kikapcsolódást nyújtott. Úgy vélem ez amiatt lehet, hogy több sírásra készültem fel. Próbáltam a lelkemet felkészíteni a legrosszabbra, hog