Ugrás a fő tartalomra

Ari Folman · David Polonsky: Anne ​Frank naplója | képregény


Anne Frank naplójából rengeteg film, könyv és most már képregény is készült. Igazat megvallva, Anne történetét már ismertem, de még nem olvastam a naplójának egyik feldolgozását sem. Azonban idén a Park kiadó gondozásában egy csodás képregény formában debütált a napló, mely azonnal felkeltette az érdeklődésem.


Anne Frank naplója az egyik legnagyobb példányszámban eladott könyv a világon. A képregényváltozatot a napló első megjelenésének 70. évfordulójára időzítette az Anne Frank emlékét őrző svájci alapítvány. A feladatra Ari Folmant és David Polonskyt kérték fel, akik a palesztinok két bejrúti táborában, Sabrában és Satilában 1982-ben lezajlott tömegmészárlás eltemetett emlékeit feldolgozó Libanoni keringő című animációs filmjükkel váltak világszerte ismertté. A képregény 50 országban fog megjelenni, a magyar kiadás 2018 őszére várható.


Gyönyörű grafika, mely által teljesen megelevenedik a képregény. Imádtam! Teljesen olyan volt, mintha egy rajzfilmet néztem volna. A könyv elején találhatunk egy segédletet hozzá, hogy kit hogyan is ábrázoltak. Sokkal gördülékenyebben haladhatunk a történettel, ha olvasás előtt megnézzük alaposan az arcokat.

Bár szomorú a történet, azonban mégis olyan oldalról tudták a képregény készítők megoldani történetet, hogy szinte az utolsó lapig megfelejtkeztem Anne tragikus sorsáról. Hiszen ez mégis csak egy 12 éves lány naplója. Így megjelent benne a humor is. Mely szórakoztatóvá tette az olvasást.

A mű nem igazán helyez nagy hangsúly a holokauszt jelentőségére. Olykor utal rá, hogy milyen nehéz sorsa van a zsidóknak, azonban nem érezteti ennek fájdalmát. Inkább a rejtekhelyen történt eseményeket mutatja be. Oda pedig csak néha jutottak be a pletykák.
Ha gyerekekkel szeretnénk megismertetni Anne Frank történetét, kezdetnek nagyon jó ez a képregény. Hiszen nem rögtön megrémiszti az olvasókat a szörnyűségekkel. Azonban ha teljes képet szeretenék, érdemes elolvasni egy olyan változatot, ami a rejtekhely falain kívüli történéseket ábrázolja.

Park Könyvkiadó, 2018

Szerezd be te is Anne Frank naplóját! → ITT

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Milyen sorrendben érdemes olvasni Anne L. Green könyveit?

Sokszor felmerül az a kérdés számos könyvmolyban, hogy milyen sorrendben is vegyék kezükbe Anne L. Green regényeit. Ez a zavarodottság teljesen érthető, hiszen az írónőnek rengeteg könyve sorakozik már a polcokon. Ráadásul egy-egy karakter feltűnik más kötetekben is. Ez alapvetően nem lenne próbléma, ám ha van valamilyen apró utalás a "vendég" szereplő életére, akkor néhány esetben  talán spoileres lehet egyik könyv a másikra nézve.  Ezért úgy döntöttem, hogy készítek nektek egy Anne L. Green térképet. Mely segítséget nyújthat azoknak az olvasóknak, akik nehezen tudják eldönteni, melyik ALG regényt is vegyék elsőként a kezükbe. A térképet kiegészítettem az Álomgyár kiadónál kapható ajándék novellákkal is.  Melyik Anne L. Greent regényt olvassuk elsőnek? Nincs olyan regény, amelyikre azt mondanám, hogy ezzel KELL kezdeni. Hiszen nincsen kötelező sorrend. A térképen is látható majd, hogy melyik az a történet, melyből kiindulnak a szálak. A térkép megalkotását a meg

Chevy Stevens: Végzetes örökség

Mit kaphatsz egy gyilkos apától?  A 33 éves Sara Gallagher végre boldog. Antik bútorokat árusító kereskedése szárnyal, őt pedig eljegyezte egy fantasztikus férfi. Egy kérdés azonban nem hagyja nyugodni: vajon kik az igazi szülei? Sara felkészült, hogy megtudja.  Kiderül, édesanyja még most sem kíváncsi rá. Később arra is rájön, hogy a biológiai apja gyilkos, aki 40 éven át nőkre vadászott. Sarának Nadine, a terapeutája segít feldolgozni a borzalmakat, és azt, hogy talán mást is örökölt apjától, nem csak a szeme színét. Sara hamarosan rádöbben, egyetlen rosszabb dolog van annál, hogy az apád egy gyilkos: az, ha az apád megtudja, te ki vagy.  Néhány kérdés jobb, ha megválaszolatlanul marad. A "Végzetes örökség" egy összetett és lenyűgöző történet egy nőről, aki a gyökereit szeretné megismerni. Kérdés, hogy megéri-e...  Chevy Stevens páratlanul izgalmas a pszichológiai thrillereiben soha nem tudhatod mi lesz a következő lépés. Nemzetközi sikerkönyvei végre itt

Rachael Lippincott: Két lépés távolság | Könyvajánló

A regény elolvasását a 2019-es Olvasó tábor óta terveztem, azonban csak most sikerült elérnem oda, hogy kezembe vegyem a könyvet. A részlet, melyet korábban olvastam a könyvből, nagyon hamar megfogott, és felkeltette a kíváncsiságomat. A könyv elolvasása után pedig, most már epekedve várom, hogy a filmadaptációt is láthassam. Vajon vissza tudja adni a könyv által nyújtott érzelmeket? Nagyon kíváncsi vagyok! Ennek a gyönyörű szép szerelemnek a története, ahol egy betegség szab korlátokat,  teljesen meghatja az olvasókat. A könyv telis-tele van érzelmekkel, így esélytelen könnyek nélkül végig olvasni a regényt. Mikor elkezdtem olvasni Stella és Will történetét, sejtettem, hogy nagy hatással lesz rám, ellenben én sokkal több érzelmi löketben reménykedtem. A történet elolvasása után nem hagyott bennem akkora mély nyomot, mint vártam, de kellemes kikapcsolódást nyújtott. Úgy vélem ez amiatt lehet, hogy több sírásra készültem fel. Próbáltam a lelkemet felkészíteni a legrosszabbra, hog