Ugrás a fő tartalomra

Anne L. Green: A sötétség fogságában | Könyvajánló

Anne L. Green regényei az utóbbi időben teljesen magával ragadtak, így mikor már a kezemben fogtam a könyvet, tudtam, hogy most se fogok csalódni. Azonban reményeimet jóval felülszárnyalta az írónő. Hiszen ez a regény magával ragadó, lehengerlő, izgalmas és romantikus. A kedvenc ALG regényemé lépett elő, megelőzve A remény hajnalát. De miért is?

A regényt, a 2015-ös, elsőként megjelent formájában nem volt szerencsém még olvasni. Azonban mindenképpen be szeretném előbb-utóbb szerezni. Hiszen 3 is eltelt a két megjelenés között, és nagyon kíváncsi vagyok rá, mennyit fejlődött az írónő. Azonban, aki csak a korábbi változatot olvasta, ő is nyugodtan neki kezdhet. Hiszen az írónő nem csak belső, plusz tartalommal egészítette ki a cselekményt, hanem tovább írta a regényt.
Az új kiadás szerintem azért is vált előnyére a könyvnek, mert így felölthette magára a már jól megszokott ALG stílusú design-t. Nem utolsó sorban a regény vastagságát tekintve is sokkal jobban hasonlít a többire.
Kicsit féltem is elkezdeni emiatt a regény, hiszen a 5-600 oldalas regények kicsit megrémítenek. Mindig attól tartok, hogy tele lesz a történet felesleges szócsépléssel. Azonban itt nagyot kellett csalódnom! Az első mondattól az utolsóig végig izgalmas volt. Teljesen elbűvölt. Teljesen beleszerettem a regénybe! 

Talán azért is lett a kedvenc ALG könyvem, mert olyan valóságosnak tűnt. Az írónő a cselekményben nagyszerűen ötvözte a lehetetlent a lehetségessel. Ez a kompozíció volt az, ami miatt teljesen bele tudtam magam élni a történetben, mintha csak átéltem volna.
Ennek a regénynek az olvasása nem csak egy kellemes időtöltés, sokkal több. Többet nyújt annál, hiszen nem csak szórakoztat, hanem az érzelmeinkre is kihat. Nem egy fejezet olvasása közben sírtam el magam. Annak köszönhetően, hogy a karakterek helyébe tudtam képzelni magam, teljes mértékig át tudtam érezni a csalódottságukat, a szenvedésüket, a dühöt. Mélyen hatott rám ez a regény.
Azonban a humor kedvelőknek sem kell félni, hiszen a regény tartogat vicces jeleneteket is, melyek mosolyt csalnak az arcunkra. Azzal, hogy egy könyv az olvasása közben ennyi érzelmet képes kiváltani az olvasóból, mindenképpen arra utal, hogy egy rendkívülien tehetséges írónő könyvét olvashattuk.

Mivel mindkét főszereplő gondolataiba is beleolvashattam, nem is tudnék kedvenc karaktert választani. Nagyon megkedveltem egyaránt Andrew-t és Christ is. Mindketten varázslatos személyiséget, egyéniségek. 
A köztük lévő szerelem pedig irigylésre méltó. Azonban a regényben nem egy rózsaszín felhős szerelmet kell várni. Igenis vannak problémáik, bár nem mindig hétköznapi gondok. De ettől lesz valóságos a regény. Olvasás közben többször úgy éreztem: igen, hasonlón én is átmentem. Emiatt is került a szívemhez a regény.
Én úgy éreztem a könyv befejeztével, hogy akár még tanulságot is levonhatunk. Hiszen az a küzdelem, erőfeszítés, amit a kettejük kapcsolatáért tesznek, példa értékű. Szóval a tanulság: Sosem szabad feladni, küzdeni kell. Illetve mindenkinek jár egy második esély az újrakezdésre. 

A cselekményt tekintve izgalmas és fordulatos a regény. 

Bár a többi ALG regényt tekintve, a befejezésre számítottam, ettől még semmivel nem lett élvezhetetlenebb a történet. Hiszen az az út, amíg eljutnak a kívánt célig, nagyon rögös. Ezt kihasználva az írónő többször is csavart a történeten, ez által pedig egy lehengerlő történet lett, melyet nemtől függetlenül bárki szívesen olvasna.

Bár a történetben előfordulnak erotikus jelenetek, de nem az kapta a fő hangsúlyt. Így aki kissé szemérmesebb, vagy nem kedveli a túl sok ágyjelenetet, az is nyugodtan elolvashatja.
Szerintem a történet szempontjából pont elég mennyiségű erotika került a regénybe. Annyi, ami a cselekmény gördülékeny előre haladásához elengedhetetlen volt. 
Christ a történetben teljesen úgy képzeltem el, mint ahogyan a borítón is megjelenik. Törékeny, nőies. Azonban Andrew-val már más volt a helyzet. Legfőképp a hajszín miatt én nem találtam a legmegfelelőbb választásnak. Azonban, ha a kisugárzását tekintjük, akkor tökéletes. Határozott, magabiztos, sármos. De a szemében mégis megbújik a lágyság, gyengédség. Talán ez a tekintet miatt esett a kiadónak erre a férfira a választása.
Korábban nem annyira nyerte el a tetszésemet az előző borító. Azonban így, hogy már ismerem a történetet, nagyon megtetszett. Hiszen az is nagyszerűen kifejezte a történetet. 


Vajon egy bűnöző képes a jó útra térni a szerelemért?

Cím: A sötétség fogságában
Szerző: Anne L. Green
Kiadó: Álomgyár kiadó
Kiadás éve: 2018.
Oldalszám: 520
⭐⭐⭐⭐⭐


Fülszöveg:

***ÚJ, SZENVEDÉLLYEL ÉS IZGALMAKKAL BŐVÍTETT KIADÁS***
Milyen messzire mennél az igaz szerelemért?

Andrew Dark egy drogkartell vezetőjeként élvezi a hatalom és a pénz adta lehetőségeket, ám ebben a sötét világban mindennek megvan az ára. Hamar ráébred erre ő is, amikor egy alkalommal hiba csúszik a számításába. Elraboltatja az áruló embere húgát, a szókimondó és csinos Christine Stuartot. Fogva tartó és túsza között kínzó vágy ébred. Háttérbe szorulnak a józan, észszerű döntések.
Vajon Andrew Dark, a sármos rosszfiú tényleg csak egy gátlástalan bűnöző? A férfi múltjával van esélyük a felhőtlen szerelemre?

A többszörösen Aranykönyv-díjra jelölt Anne L. Greennek, a 2015. év elsőkönyves felfedezettjének romantikus-erotikus regénye nemcsak új köntösbe öltözött, de a korábbiaknál is több izgalommal és szövevényes fordulattal bővült.

A regény olyan érzésekeit kellett bennem mint ez a zene:

Annyira gyönyörű a történetben Chris és Drew szerelme, hogy azóta ez a dal jár a fejembe. 😍


Személyes élményem:

2018. 02. 08. 


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A nagy tettető élete képekben

Freddie Mercury legendáját hatalmas kultusz övezi. Még az is tud róla pár információt, aki nem követte nyomon az életét, a zenei pályafutását.  Mikor megtudtam, hogy az Álomgyár kiadó egy albumot jelentett meg a híres legendáról a nemrégiben megjelent filmet is megnéztem, hogy kellőképpen hangolódjak a könyv megjelenésére. Izgatottan vártam, hogy Farrokh Bulsara, azaz Freddie Mercury életéről szóló könyvet elolvashassam, mely elképesztő képekkel enged betekintést a nagy tettető életébe.  A könyvbe belelapozva már teljesen átjárt a hangulat, az a felemelő érzés, hogy ennek az albumnak köszönhetően egy szupersztár életének lehetek részese.  Az album nem árul zsákbamacskát. Már a borítón jelezte a szerző az "Egy élet képekben" alcímmel, hogy ebben az albumban a fényképpekre nagyobb hangsúlyt fektet. (Átlagosan 3-4 mondat szerepel egy-egy kép mellett.) Ám a könyv elolvasása után mégsem éreztem azt, hogy kevés információt kaptam volna. Sőt! Az album fotóit nézegetve a kép alat...

Carrie Cooper: Ügynök tűsarkúban

Indul egy új kaland, csak nehogy az utolsó legyen! Lili Green, a bostoni fordító és tolmács már megtapasztalta, milyen veszélyekkel jár részt venni egy FBI-akcióban, mégsem habozik belevágni egy újabb ügybe, hogy megmentse barátja életét.  Az éjszakai bárok erotikával túlfűtött világában kell elvegyülnie, majd a nyomok egy elit klub mögé rejtett drogüzletig vezetnek. Lili pillanatok alatt ismét az események sűrűjében találja magát, az érzelmei pedig csak tovább kuszálják az amúgy is szövevényes szálakat. Képes lesz Lili a tapasztalataira és az ösztöneire hagyatkozva megállni a helyét egy olyan ügyben, amelynek sikerén egy jóbarátja élete múlik? Vajon a sors a szerelmesek pártjára áll, vagy ezzel a váratlan kalanddal örökre elszakítja őket egymástól? A szemtanú című könyvért Aranykönyv díjra jelölt Carrie Cooper ismét különleges, fordulatos, szenvedéllyel teli kalandot ígér a romantikus krimi kedvelőinek. Befejezve a szerző előző könyvét, nagyon v...

B. Czakó Andrea: Hervadhatatlan | Könyvajánló

Nagyon vártam a könyv megjelenését, hiszen a fülszöveg alapján nagyon ígéretesnek tűnt. Bár az elején féltem kicsit tőle, amiatt ugyanis az írónőnek ez az első regénye. De pozitívan csalódtam benne. A teljes könyvön egyáltalán nem érezhetőek olyan hibák, melyek az első regényekre jellemzőek szoktak lenni. Nagyszerűen felépített, összeszedett regény, melyen érezhető a kutatómunka, hiszen valós történelmi személyek is megjelennek a történetben. De nem csak említésképpen, hanem a kornak megfelelően aktívan a politikai életben. Ezáltal sokkal élethűbbé válik a történet, hiszen úgy érezzük olvasás közben, mintha az írónő a történelem egy darabját vettette volna papírra. Egy csodálatos időutazást nyújt a regény. A 19. század történéseit teljes átéléssel adja át a szerző. Élvezet volt olvasni. Leginkább az tetszett a regény megfogalmazásában, hogy az írónő ügyelt arra, hogy bizonyos szavaknak a kornak megfelelő szinonimáját használja. Ezzel fokozva az érzést, hogy beleélhessük magun...