Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2020

A nagy tettető élete képekben

Freddie Mercury legendáját hatalmas kultusz övezi. Még az is tud róla pár információt, aki nem követte nyomon az életét, a zenei pályafutását.  Mikor megtudtam, hogy az Álomgyár kiadó egy albumot jelentett meg a híres legendáról a nemrégiben megjelent filmet is megnéztem, hogy kellőképpen hangolódjak a könyv megjelenésére. Izgatottan vártam, hogy Farrokh Bulsara, azaz Freddie Mercury életéről szóló könyvet elolvashassam, mely elképesztő képekkel enged betekintést a nagy tettető életébe.  A könyvbe belelapozva már teljesen átjárt a hangulat, az a felemelő érzés, hogy ennek az albumnak köszönhetően egy szupersztár életének lehetek részese.  Az album nem árul zsákbamacskát. Már a borítón jelezte a szerző az "Egy élet képekben" alcímmel, hogy ebben az albumban a fényképpekre nagyobb hangsúlyt fektet. (Átlagosan 3-4 mondat szerepel egy-egy kép mellett.) Ám a könyv elolvasása után mégsem éreztem azt, hogy kevés információt kaptam volna. Sőt! Az album fotóit nézegetve a kép alatti l

Majdnem egy évig olvastam ezt a könyvet!

     Delia Owens regénye nem csak külföldön, de a hazai könyvpiacon is hatalmas sikert aratott. Tavaly, mikor minden Facebook bejegyzésben azt láttam, hogy a könyvmolyok többsége ezt olvassa, úgy érzetem, hogy nekem is el kell olvasnom. Utólag pedig úgy gondolom, hogy nagyon jól tettem, hogy engedtem a kíváncsiságomnak. Egy felejthetetlen élménnyel lettem gazdagabb, amit szinte egy egész éven keresztül élhettem át.      Ám nem azért tartott egy éven keresztül, mert szenvedéssel olvastam. Épp ellenkezőleg! Minden sorát élveztem a történetnek, ám minden egyes nap csak egy kis falatnyit olvastam a könyvből. Az időhúzás által lehetőségem volt arra, hogy a cselekményt átéljem, saját történtemnek érezzem. A lassabb olvasásnak köszönhetően mélyebben átéltem a kalandok izgalmait, szereplők örömeit, bánatait, és legfőképp a magányt. Különös, ám egy év alatt semmit sem felejtettem a történetből. Szinte minden mozzanatra emlékszem, annyira nagy hatással volt rám Kya története.           A magány

Részlet a Baljós szitakötő c. könyvből | Blogger hét

  Ismerjétek meg Jack Doyle kishúgát, Kayla Doyle-t!  Hamarosan debütál Anne L. Green legújabb regénye, a Baljós szitakötők, ahol Jack Doyle és Erica Fuller szerelmének történetét ismerhetitek meg. Izgalmakból, váratlan fordulatokból és humorból nincs hiány a könyvben. Kedvcsinálóként olvassátok el a következő részletet, amiben Kayla kapja a főszerepet.  Jó szórakozást hozzá! Részlet: Kiléptem a vizsgálóból, és már indultam volna a parkolóba, amikor megpillantottam a húgomat, ahogy ott ül a padon, és rám vár.  – Te miért nem mentél haza pihenni? – karoltam át, és együtt haladtunk a kijárat felé.  – Szerettem volna megköszönni neked – pillantott fel rám.  – Ugyan már! Nem kell hálálkodnod. Ez a legkevesebb – vontam magamhoz.  Amikor kiértünk a szabad levegőre, a kórház kis parkja felé tereltem.  – Leroy miért nincs itt? – kérdeztem rá arra, ami azóta nyomasztott, amióta megláttam. Ha az én feleségem haldokolna, egy percre sem hagynám magára, főleg nem egy ilyen fontos pillanatban.  – Do

Anne L. Green: Baljós szitakötő | Könyvajánló

Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget az írónőtől a könyv előolvasására. Hatalmas megtisztelés számomra a bizalma!  William Keyes és Jack Doyle nyomzót már a Bűnös viszony-sorozatban is imádtam. Első pillantásra teljesen eltérő személyiségűek, ám rendkívül különleges párost alkotnak együtt. Tökéletesen kiegészítik egymást. Egy felülmúlhatatlan nyomozópáros, akikkel a gyilkosok utáni nyomozások izgalmassá, vérpezsdítővé és humorossá válnak . Ennek okán pedig nem is meglepő, hogy mennyire izgatottá váltam, mikor megtudtam, hogy Jack Doyle is saját sorozatot kap. Mikor már azt hiszed mindenre felkészültél, akkor ér a legnagyobb pofon a történetben! Jack karakterét szerintem minden olvasó imádta a Bűnös viszony-sorozatban. Humoros, karizmatikus és szívdöglesztő, akiért minden nő rajong. Célja, hogy az FBI-hoz kerülhessen és bosszút állhasson azon, aki tönkre tette a családja életét. Karrierjével ellentétben azonban a szerelmemben mégsincs szerencséje. Kitartóan próbálja azt a nőt megtalál

Rachael Lippincott: Két lépés távolság | Könyvajánló

A regény elolvasását a 2019-es Olvasó tábor óta terveztem, azonban csak most sikerült elérnem oda, hogy kezembe vegyem a könyvet. A részlet, melyet korábban olvastam a könyvből, nagyon hamar megfogott, és felkeltette a kíváncsiságomat. A könyv elolvasása után pedig, most már epekedve várom, hogy a filmadaptációt is láthassam. Vajon vissza tudja adni a könyv által nyújtott érzelmeket? Nagyon kíváncsi vagyok! Ennek a gyönyörű szép szerelemnek a története, ahol egy betegség szab korlátokat,  teljesen meghatja az olvasókat. A könyv telis-tele van érzelmekkel, így esélytelen könnyek nélkül végig olvasni a regényt. Mikor elkezdtem olvasni Stella és Will történetét, sejtettem, hogy nagy hatással lesz rám, ellenben én sokkal több érzelmi löketben reménykedtem. A történet elolvasása után nem hagyott bennem akkora mély nyomot, mint vártam, de kellemes kikapcsolódást nyújtott. Úgy vélem ez amiatt lehet, hogy több sírásra készültem fel. Próbáltam a lelkemet felkészíteni a legrosszabbra, hog

Holly Miller: Álmomban már szerettelek | Könyvajánló

Holly Miller regénye a külföldi olvasók szívébe hamar belopta magát, és hamarosan Magyarországon is kapható lesz! Hivatalos megjelenési dátum: 2020.07.27. A regény fülszövege, borítója nagyon felkeltette a kíváncsiságomat, ugyanis egy páratlanul gyönyörű történetnek ígérkezett. A várakozásaim részben beigazolódtak, valóban egy csodálatos szerelemről olvashatunk Holly Miller regényében, ám sajnos számomra nem tudta azt a lendületet nyújtani a cselekmény, mint amire számítottam.  Félre értés ne essék, nem vártam hatalmas fordulatokat, meghökkentő eseményeket, ám több izgalmat reméltem a könyvtől az elejétől a végéig. Zajlottak megállás nélkül az események, de mégis olyan érzésem volt mintha egyhelyben állnék.  Ahogy haladtam a történettel folyamatosan lehetett érezni az idő múlását, ám mégis olyan érzéseket keltett bennem a regény, mintha nem haladna a történet. Majdnem a könyv feléig el kellett jutnom, hogy azt érezhessem, hogy most már beindult a cselekmény és hamarosan ki

Mennyire ismered Camie Benson történetét? | Kvízjáték

Az írónő első regényével teljes mértékben meglepett. Mesterien bánik a szavakkal, és pontosan tudja, hogy hol kell csavarni az események szálain, hogy még izgalmasabbá tegye az olvasók számára a történetet. Rendkívüli módon jól szórakoztam olvasás közben. Remélem lesz alkalmam a közeljövőben újra olvasni a történetet. Töltsétek ki a kvízjátékot, és teszteljétek le a tudásotokat, hogy mennyire emlékeztek jól Camie, Damian és Miguel történetére, azaz a Tiéd a főszerep c. regényre! Ha kíváncsiak vagytok, mennyire tetszett nekem a könyv, olvassátok el a könyvajánlómat! Elolvasom! Sok sikert mindenkinek!

K. M. Holmes: Tiéd a főszerep | Könyvajánló

A regényt Anne L. Green Olvass velem! - kihívás a kapcsán olvastam el.  K. M. Holmes regényére Anne L. Green facebook csoportjában figyeltem fel jobban. Nagyon kíváncsivá tett a borító és a fülszöveg, így nem volt kétséges, hogy ebben a hónapban is csatlakozom a kihíváshoz.  Az írónő első regényével teljes mértékben meglepett. Mesterien bánik a szavakkal, és pontosan tudja, hogy hol kell csavarni az események szálain, hogy még izgalmasabbá tegye az olvasók számára a történetet. Rendkívüli módon jól szórakoztam olvasás közben. Remélem lesz alkalmam a közeljövőben újra olvasni a történetet.  A könyv szerkezetét tekintve eléggé apró lett a betűméret, mely kezdetben nagyon zavart. Aggódtam, hogy emiatt lassan fogok haladni a történettel, ám félelmem alaptalan volt. A szemem hamar megszokta a betűméretet, és röpke pár óra alatt el is olvastam a könyvet. A regényt a könyvesboltok, webáruházak a romantikus kategóriába sorolták. Ennek okán, amikor a kezembe vettem a Tiéd a fő

Bruce Jones: Ayrton Senna | Könyvajánló

Ayrton Senna történetét mindenki ismeri, aki szereti vagy rajong a Formula-1 világáért. Az album kiadását az Álomgyár kiadó Senna halálának 25. évfordulójára időzítette, ezzel méltóképpen megemlékezve a Formula-1-es versenyzőről és sikereiről. Bár én nem mozgok túlságosan otthon a Formula-1 világában, mégis nagyon érdekes volt számomra a könyv. Figyelemfelkeltő és magával ragadó olvasmány. Az album hihetetlen módon kalauzol vissza minket a 20. századba és mutatja be Ayrton Sennát már gyerekkorától. A könyv kitér élete nagyobb, főbb eseményeire is, mint például a különböző Nagydíjjakra, csapataira, stb. Ezeket pedig professzionálisan és bámulatos módon közli az olvasóval, úgy, hogy végig fenntartsa az érdeklődést és a figyelmet.  Én mindig nagyon izgalmasnak tartom, ha megismerhetjük a kezdeteket. Számomra nagyon figyelemre méltó volt, hogy Senna mennyire rajongott már gyerekkorában a versenyzésért, a gokartokért. Elképesztő, hogy már kiskorától kezdve a vérében volt a vers

R. Kelényi Angelika: Róma, Róma | Könyvajánló

Az írónő nagysikerű Barcelona, Barcelona c. regénye után egy évvel megjelent Caroline Wood legújabb kalandja, a Róma, Róma . Az újságíró nő barcelonai utazása felejthetetlen és lehengerlő élményt nyújtott számomra, ám úgy érzem, ezúttal überelte korábbi történetét. Imádtam olvasni a Róma, Rómát ! A regény a Caroline Wood - sorozat második része, ám teljes mértékben különálló könyvként is megállja a helyét. A szerző nagy gondossággal odafigyelt arra, hogy az az olvasó, aki ezt a Caroline Wood történetet veszi előszőr kezébe, ő is mindent értsen. Kellő információval tette teljessé ezt a könyvet az írónő. Ellenben a sorrenden nem ajánlatos módosítani, érdemes a megjelenést követve megismerni Miss Wood kalandjait, hiszen így könnyebbé válik Caroline érzéseinek megértése. Az írónő páratlan módon ötvözte a korábbi nőcis és a történelmi regényeit ebben a történetben. Nagyon tetszett a Barcelona, Barcelona c. regény is, hiszen a humorával és könnyedségével rendkívüli módon szóra

Borsa Brown: Sapho - Első rész | Könyvajánló

Borsa Brown ezúttal, Anne L. Green regényeihez hasonlóan, egy korábbi sorozatából ragadott ki egy kedvelt szereplőt, és írta meg annak saját történetét. Umberto Saphoval, a Sapho - sorozat főszereplőjével, már találkozhattunk az írónő Maffia - trilógiájában.  Bevallom őszintén, mivel nagyon régen olvastam a Maffia - sorozat ot, így nem igazán emlékeztem sem Umbertora, sem a trilógia cselekményére. Ám ezt cseppet sem bántam, mert így jobban megfigyelhettem, hogy a két sorozat külön-külön is megállja-e a helyét. A regényen érezhető volt, hogy az írőnő igyekezett minden olyan információt megosztani a Maffia - trilógiából , mely szükséges a cselekmény megértéséhez, ám mégsem tartogatott a történet rengeteg spoilert. Így, úgy vélem, hogy a Sapho - sorozat elolvasása után is ugyanolyan élményt nyújt majd a Maffia - trilógia elolvasása, de ajánlott inkább a sorrendet tartani, és először Massimo történetét megismerni. Umberto története sok izgalmat rejt, ám számomra nem hozt

B. E. Belle: Szinglik - Mia | Könyvajánló

B. E. Belle novella - sorozat ának első része nagyon kíváncsivá tett. Furta az oldalamat, hogy hogyan folytatódik a történet, hiszen az írónő egy meghökkentő csavarral zárta le a cselekményt. Az események a második részben Mia szemszögéből folytatódnak, de pontosan onnan, ahol korábban el kellett válnunk a történet szereplőitől.  Egy vérpezsdítően és lebillincselően bravúros részt kapott Mia.  Teljesen levett a lábamról Mia története. Pislogni is alig akartam olvasás közben, annyira izgalmas volt ez a része a sorozatnak. Őszintén szólva, Zora szakasza után voltak kétségeim. Féltem tőle, hogy ez a novella - sorozat sajnos nem fogja a Hazugok , vagy a Megtörtek szintjét elérni. Azonban csupán idő kellett mire kiforrt a történet, és kiteljesedett a bonyodalom. (Ez az oka, amiért azt javaslom, hogy ha lehetséges, inkább egyben olvassuk el mind a négy részt.) Kalamajkából nem kevés akadt ebben a részben. Nagyszerűen felépítve a történet szerkezetét, az írónő a második novellát a

B. E. Belle: Szinglik - Zora | Könyvajánló

B. E. Belle olyan dolgokra is rávesz, amiket előtte sose csináltam volna.  Régen azt vallottam, hogy én sosem fogok e-könyvet olvasni, mert mennyivel jobb a nyomatott könyv. Korábban nem olvastam novella - sorozatot, mert tartottam tőle, hogy nem tetszenének. Erre tessék! Kiderült, hála B. E. Belle legújabb novella-sorozat ának, hogy szeretek novellákat olvasni, és hogy imádok e-könyv olvasót használni.  Idén az írónő annak érdekében, hogy minél több élménnyel és történettel tudja szórakoztatni olvasóit, úgy döntött, hogy indít egy négy részes novella - sorozatot, melynek címe: Szinglik .  Nagyon felkeltette a kíváncsiságomat, mindaz, amit az írónő előzetesen elmondott a sorozatról, illetve a szerző korábbi könyvei is nagy hatással voltak rám. Így nem volt kétség afelől, hogy elolvasom a legújabb sorozatát is.  Szantorini szépsége, az óceán illata és a görög hagulat teljesen átjárta a lelkemet olvasás közben. A hely szépségét igyekezett átadni az írónő, és szerintem te

R. Kelényi Angelika: Barcelona, Barcelona | Könyvajánló

Nagyon kíváncsian vettem a kezembe R. Kelényi Angelika könyvét. Ugyanis az írónő összes történelmi hátterű romantikus regényét imádtam olvasni, ám még a csajos könyveihez nem volt szerencsém. Így nagy lendülettel, de mégis egy kis félelemmel vágtam neki a Barcelona, Barcelona c. könyvének. Ám utólag kiderült, hogy semmi okom nem volt a félelemre. Az írónő remekel a napjainkban játszódó romantikus regények írásában is. Nagyon izgalmas és szórakoztató élményt nyújtott számomra a könyv. Bár azt kell, hogy mondjam, voltak azért olyan részek a történetben, melyeknél még bővebben, szívesebben olvastam volna. Kicsit lehetett volna vastagabb Caroline Wood első kalandjáról szóló törénet. R. Kelényi Angelika egy felejthetetlen képzeletbeli barcelonai utazásra invitálja olvasóit! A Barcelona, Barcelona c. könyvben nemcsak a szerelem ízét, de a katalán ételeket és a várost is felfedezhetjük. Ez a történet elénk tárja Barcelona szépségét. Akik még nem jártak Barcelonában, nekik feltétlenü