Ugrás a fő tartalomra

R. Kelényi Angelika: Szulejmán - Sorozat és történelem

A sorozat és ami mögötte van. I. Szulejmán szultán 1494 novemberében született Trabzonban, és 1566. szeptember 6-án Magyarországon, Szigetvár alatt vesztette életét. 1520-tól haláláig az Oszmán Birodalom uralkodójaként hódított. A török nép ikonikus ura a magyar történelmet egy kicsit is ismerő hazánkfiaiból rajongást biztos, hogy soha nem váltott volna ki, ha az egyik kereskedelmi csatorna nem vásárolja meg az uralkodó életéről szóló sorozatot. A 2013 januárjától vetített Szulejmán című török tévésorozat nyomán a szultán negatív megítélése sokat változott. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy sokan - különösen a romantikus lelkületű tévénézők - megkedvelték a Halit Ergenç által alakított Fényességest. A sorozatban ábrázolt történelmi események, személyek - tekintve, hogy tulajdonképpen egy szappanoperáról beszélünk - nem minden esetben egyeznek a valósággal, de ezt nem is várhatjuk el tőle - a főcímben meg is jegyzik az alkotók, hogy a mű történelmi ihletésű, ami nem azonos a történelmi hűséggel. R. Kelényi Angelika tisztázza a valós történelmi eseményeket - már csak a saját történelmünk megismerése érdekében is. Bár ez a könyv sokkal inkább egy érdekességgyűjtemény, semmint tudományos értekezés, az írások célja mégis - a szórakoztatás mellett - a félreértések eloszlatása.

Szulejmánt mindenki ismeri. Szerintem nincs is olyan ember, aki valamilyen érdekességet ne tudna a híres török uralkodóról. R. Kelényi Angelika ebben a könyvében tisztázza az eseményeket. Általa egy valós képet kaphatunk nem csak az uralkodóról, hanem az őt körülvevő emberek életéről is. 


Számomra nagyon érdekes volt a regény. A török nép mindig is vonzott engem, Szulejmán élete pedig a sorozat által nagyon elkezdett érdekelni. Azonban mind tudjuk, hogy egy TV-s sorozatban nem a valóságot kell keresni. Ezért is érdemes elolvasni a könyvet. Sok érdekes tényt közöl velünk az írónő, melyet rosszul tudott a társadalom többsége. 
A regényben az uralkodó élete mellett fontos dolgokat megtudunk például a háremről, a validéről, a hercegekről.
Tudtátok, hogy Mahidevrantól nem csak egy fia volt az uralkodónak, hanem egy lánya is? Ráadásul 45 évig él. 
Tudtátok, hogy Hatidzsének valójában két iker lánya volt? Ez a rész nagyon eltér a filmtől, bizonyítva, hogy a nézettségért kicsit ferdítenek a valóságon. 

Ezekhez hasonló érdekességeket tudhattok meg a regényből. Tökéletes olvasmány arra az időre, mikor mindig csak egy kis időnk van olvasni. Hiszen a könyv több fejezetre, témakörre van felbontva. Én is úgy olvastam el a könyvet, hogy olykor-olykor egy fejezetet elolvastam, ami éppen érdekelt. Tehát nem fontos a könyvnél hogy sorban haladjuk vele, hiszen a fejezetek között kevés az összefüggés. Azt viszont nagyon sajnáltam, hogy Mehmet hercegről csak említésképpen eset szó, külön fejezetet már nem kapott a többi herceggel ellentétben. 

Borító: 

Nekem nagyon tetszik. Megjelenik rajta Szulejmán is, és egy mecset. Színeiben nagyon jól harmonizál. Összhatásában zseniális lett. 

Összességében:

Számomra nagyon érdekes volt ez a könyv. Hiszen amellett hogy olvashattam, számos érdekességet megtudtam a nagy törtök szultánról. Az írónő nagyon ügyelt arra, hogy ne száraz tényeket közöljön, ne unjuk el magunkat, mintha csak egy történelem könyvet olvasnánk. Azonban hitelessége megmaradt a könyvnek. Nagyon tetszett benne, ahogyan fejezetekre lett bontva a könyv a könnyebb olvasás érdekében. Akit kicsit is érdekel a történelem, annak ajánlom elolvasásra ezt a könyvet. Hiszen sok érdekességet megtudhat az olvasó, melyet hosszasan kellene keresgélnünk az interneten.






Ha tetszett az értékelés, kedveld a Facebook oldalam, hogy hamarabb értesülj a legfrissebb könyvekről! Nikii Blog - Facebook

Kiadó: Figyelem Kiadó
Megjelenés: 2016.

A könyv beszerezhető itt.

A szerző további művei: (Kattints az értékelésért.)


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A nagy tettető élete képekben

Freddie Mercury legendáját hatalmas kultusz övezi. Még az is tud róla pár információt, aki nem követte nyomon az életét, a zenei pályafutását.  Mikor megtudtam, hogy az Álomgyár kiadó egy albumot jelentett meg a híres legendáról a nemrégiben megjelent filmet is megnéztem, hogy kellőképpen hangolódjak a könyv megjelenésére. Izgatottan vártam, hogy Farrokh Bulsara, azaz Freddie Mercury életéről szóló könyvet elolvashassam, mely elképesztő képekkel enged betekintést a nagy tettető életébe.  A könyvbe belelapozva már teljesen átjárt a hangulat, az a felemelő érzés, hogy ennek az albumnak köszönhetően egy szupersztár életének lehetek részese.  Az album nem árul zsákbamacskát. Már a borítón jelezte a szerző az "Egy élet képekben" alcímmel, hogy ebben az albumban a fényképpekre nagyobb hangsúlyt fektet. (Átlagosan 3-4 mondat szerepel egy-egy kép mellett.) Ám a könyv elolvasása után mégsem éreztem azt, hogy kevés információt kaptam volna. Sőt! Az album fotóit nézegetve a kép alat...

Carrie Cooper: Ügynök tűsarkúban

Indul egy új kaland, csak nehogy az utolsó legyen! Lili Green, a bostoni fordító és tolmács már megtapasztalta, milyen veszélyekkel jár részt venni egy FBI-akcióban, mégsem habozik belevágni egy újabb ügybe, hogy megmentse barátja életét.  Az éjszakai bárok erotikával túlfűtött világában kell elvegyülnie, majd a nyomok egy elit klub mögé rejtett drogüzletig vezetnek. Lili pillanatok alatt ismét az események sűrűjében találja magát, az érzelmei pedig csak tovább kuszálják az amúgy is szövevényes szálakat. Képes lesz Lili a tapasztalataira és az ösztöneire hagyatkozva megállni a helyét egy olyan ügyben, amelynek sikerén egy jóbarátja élete múlik? Vajon a sors a szerelmesek pártjára áll, vagy ezzel a váratlan kalanddal örökre elszakítja őket egymástól? A szemtanú című könyvért Aranykönyv díjra jelölt Carrie Cooper ismét különleges, fordulatos, szenvedéllyel teli kalandot ígér a romantikus krimi kedvelőinek. Befejezve a szerző előző könyvét, nagyon v...

B. Czakó Andrea: Hervadhatatlan | Könyvajánló

Nagyon vártam a könyv megjelenését, hiszen a fülszöveg alapján nagyon ígéretesnek tűnt. Bár az elején féltem kicsit tőle, amiatt ugyanis az írónőnek ez az első regénye. De pozitívan csalódtam benne. A teljes könyvön egyáltalán nem érezhetőek olyan hibák, melyek az első regényekre jellemzőek szoktak lenni. Nagyszerűen felépített, összeszedett regény, melyen érezhető a kutatómunka, hiszen valós történelmi személyek is megjelennek a történetben. De nem csak említésképpen, hanem a kornak megfelelően aktívan a politikai életben. Ezáltal sokkal élethűbbé válik a történet, hiszen úgy érezzük olvasás közben, mintha az írónő a történelem egy darabját vettette volna papírra. Egy csodálatos időutazást nyújt a regény. A 19. század történéseit teljes átéléssel adja át a szerző. Élvezet volt olvasni. Leginkább az tetszett a regény megfogalmazásában, hogy az írónő ügyelt arra, hogy bizonyos szavaknak a kornak megfelelő szinonimáját használja. Ezzel fokozva az érzést, hogy beleélhessük magun...