Ugrás a fő tartalomra

Borsa Brown: Az Arab szeretője

Érzelmes és sokkoló.

Történet egy nem mindennapi szerelemről egy szaúdi herceg és egy magyar nő között.

Csillának nincs egyszerű élete. Egyetemista, de az élet száz felől osztogatja neki a pofonokat. Alkoholista édesapja, és rákos édesanyja mellett azzal is szembe kell néznie, miként változik az öccse a drog hatására egy egészen más emberré. Egy tolmácsmunka alkalmával összehozza a sors egy szaúdi férfivel, aki felforgatja az életét.

Az Arab szeretője című regény Az Arab párhuzamaként a másik oldalról, a nő szemszögéből mutatja be egy szerelem kibontakozását, egy különleges kapcsolatot a két különböző kultúrából érkező ember között, egy fiatal lány felnőtté válásának történetét.

Borsa Brown egyedi, szókimondó, ugyanakkor érzelmes és szenvedélyes, erotikában bővelkedő írásai nem véletlenül váltak az olvasók kedvenceivé. A két regény szépen egészíti ki egymást, egészen más érzéseket adva át az olvasónak, miközben egymástól függetlenül, külön-külön is megállják a helyüket.

Ha még nem olvastad Az Arab című regényt, ezek után biztos kedvet kapsz hozzá.



Egy újabb érzelmes és magával ragadó regény az írónőtől. Nekem nagyon tetszett, bár nem volt olyan nagy lenyűgöző hatással rám, a sorozat első része, Az Arab.
A könyv cselekménye lényegében ugyanaz, mint az első részben. Viszont itt más szemszögből láthatjuk a dolgokat. Ugyanis, míg az előzőben Gamal kapta a főszerepet, addig ennél a résznél Csilla gondolatait olvashatjuk.

Ez a könyv sokkal mélyebben hat az olvasó érzelmeire. Szerintem nem én vagyok az egyetlen, aki olvasás közben elsírta magát. Hiszen az írónő olyan átéléssel adja át Csilla fájdalmát, és érzéseit, hogy garantált, hogy szem nem marad szárazon.
Az előző részben felmerülő kérdésekre ez a regény által, sok mindenre választ kapunk. Hogy Csilla miért is lett az aki, vagy épp miért tette azt amit tett.



Számomra, nem lett a sorozat kedvenc része. Pontosabban nálam csak az utolsó helyre került. Ennek oka, nem amiatt van, mert a regény nem lett nagyszerű. Csak én olvasás közben azt szeretem, ha egy regény szórakoztat, nem pedig lehangol. Azonban ez abból is adódhatott, hogy nem a legjobb időpontra időzítettem a regény elolvasását. Ugyanis én is akkor éltem át egy szerettem elvesztését rákban. Emiatt pedig egyszerűen nem bírtam elolvasni bizonyos oldalakat. Az írónő pontosan úgy írt le mindent, ahogy a valóságban történik. Szavakba öntött minden emberi fájdalmat, amit ezen idő át lehet élni.

"Szerinted a szerelmet mióta érdekli, hogy te akarod-e vagy sem? Az csak úgy jön, és tarol. A legváratlanabb pillanatokban."

Gamalt jó volt ebben a részben kívülről megismerni, újra beleszeretni.  Most sokkal jobban bele tudtam magam élni a főszerepbe, mintha csak én lennék Csilla. Gamal és Csilla szerelme ugyanolyan megnyerő volt másik nézőpontból is.

A regény nagyszerűre sikeredett, azonban számomra ebben a kötetben volt néhány negatívum is. Nekem már egy kicsit sok volt Csilla szenvedése. Már a fülszövegben megismerhettük, milyen nehéz élete van. Viszont néha már úgy éreztem szánnom és sajnálnom kell őt. Emiatt nem minden esetben tudtam azonosulni vele.

A történet nem hordoz olyan nagy váratlan fordulatokat. Mivel az előző részben a lényegesebb momentumokat már megismertük.

Borító:

Ugyanolyan design-t kapott, mint az ezt megelőző rész. A színválasztás szerintem nagyon jó lett, nőies. Csilla a is helyett kapott ezúttal Gamal mellett. A női alakot remekül eltalálták, teljes mértékben megfelelő a regényben megjelenő Csillához.

Összességében:

Nagyon magával ragadó regény, bár számomra kicsit sok volt olykor az érzelem. Legtöbb esetben én azért olvasok egy könyvet, mert más világba szeretnék utazni, olykor pedig menekülni. Azonban ebben a regényben Csilla élete is jól prezentálja, hogy a valóság néha kegyetlen tud lenni.
Sok megdöbbentő fordulat nem várható a regényben. Mivel a történet ugyanaz, mint az előző részben olvasott. Számomra nem lett a kedvenc kötetem. Viszont szükség volt az elolvasására, hiszen csak így kaphattam teljes képet a két szerelmes életéről, azaz hogy hogyan is kezdődött el minden.



Ha tetszett az értékelés, kedveld a Facebook oldalam, hogy hamarabb értesülj a legfrissebb könyvekről! Nikii Blog - Facebook

Kiadó: Álomgyár Kiadó
Megjelenés: 2016
Oldalszám: 464

A könyv beszerezhető itt.

A könyv további részei: (Kattints az értékelésért!)




Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A nagy tettető élete képekben

Freddie Mercury legendáját hatalmas kultusz övezi. Még az is tud róla pár információt, aki nem követte nyomon az életét, a zenei pályafutását.  Mikor megtudtam, hogy az Álomgyár kiadó egy albumot jelentett meg a híres legendáról a nemrégiben megjelent filmet is megnéztem, hogy kellőképpen hangolódjak a könyv megjelenésére. Izgatottan vártam, hogy Farrokh Bulsara, azaz Freddie Mercury életéről szóló könyvet elolvashassam, mely elképesztő képekkel enged betekintést a nagy tettető életébe.  A könyvbe belelapozva már teljesen átjárt a hangulat, az a felemelő érzés, hogy ennek az albumnak köszönhetően egy szupersztár életének lehetek részese.  Az album nem árul zsákbamacskát. Már a borítón jelezte a szerző az "Egy élet képekben" alcímmel, hogy ebben az albumban a fényképpekre nagyobb hangsúlyt fektet. (Átlagosan 3-4 mondat szerepel egy-egy kép mellett.) Ám a könyv elolvasása után mégsem éreztem azt, hogy kevés információt kaptam volna. Sőt! Az album fotóit nézegetve a kép alat...

Carrie Cooper: Ügynök tűsarkúban

Indul egy új kaland, csak nehogy az utolsó legyen! Lili Green, a bostoni fordító és tolmács már megtapasztalta, milyen veszélyekkel jár részt venni egy FBI-akcióban, mégsem habozik belevágni egy újabb ügybe, hogy megmentse barátja életét.  Az éjszakai bárok erotikával túlfűtött világában kell elvegyülnie, majd a nyomok egy elit klub mögé rejtett drogüzletig vezetnek. Lili pillanatok alatt ismét az események sűrűjében találja magát, az érzelmei pedig csak tovább kuszálják az amúgy is szövevényes szálakat. Képes lesz Lili a tapasztalataira és az ösztöneire hagyatkozva megállni a helyét egy olyan ügyben, amelynek sikerén egy jóbarátja élete múlik? Vajon a sors a szerelmesek pártjára áll, vagy ezzel a váratlan kalanddal örökre elszakítja őket egymástól? A szemtanú című könyvért Aranykönyv díjra jelölt Carrie Cooper ismét különleges, fordulatos, szenvedéllyel teli kalandot ígér a romantikus krimi kedvelőinek. Befejezve a szerző előző könyvét, nagyon v...

B. Czakó Andrea: Hervadhatatlan | Könyvajánló

Nagyon vártam a könyv megjelenését, hiszen a fülszöveg alapján nagyon ígéretesnek tűnt. Bár az elején féltem kicsit tőle, amiatt ugyanis az írónőnek ez az első regénye. De pozitívan csalódtam benne. A teljes könyvön egyáltalán nem érezhetőek olyan hibák, melyek az első regényekre jellemzőek szoktak lenni. Nagyszerűen felépített, összeszedett regény, melyen érezhető a kutatómunka, hiszen valós történelmi személyek is megjelennek a történetben. De nem csak említésképpen, hanem a kornak megfelelően aktívan a politikai életben. Ezáltal sokkal élethűbbé válik a történet, hiszen úgy érezzük olvasás közben, mintha az írónő a történelem egy darabját vettette volna papírra. Egy csodálatos időutazást nyújt a regény. A 19. század történéseit teljes átéléssel adja át a szerző. Élvezet volt olvasni. Leginkább az tetszett a regény megfogalmazásában, hogy az írónő ügyelt arra, hogy bizonyos szavaknak a kornak megfelelő szinonimáját használja. Ezzel fokozva az érzést, hogy beleélhessük magun...