Ugrás a fő tartalomra

P. C. Harris: Újrajátszás



A feltörekvő jégkorongos, Zack és a visszahúzódó Melanie, tökéletes álompárnak tűnnek. Ám a lány élete egy nap fenekestül felfordul, amikor hirtelen elveszít maga körül mindenkit, aki fontos volt számára. Beleértve Zacket is. A fiú egy profi szerződéssel a zsebében elutazik és ezzel darabokra töri a lány lelkét. Ekkor Melanie úgy dönt, hogy ő is maga mögött hagyja Kanadát, és egészen New Yorkig menekül.

A sors azonban úgy hozza, hogy évekkel később újra találkoznak, de az egymásra találás nem úgy sikerül, ahogy azt a lány megálmodta. Ehelyett egy titkokkal teli viszonyba bonyolódnak.
Vajon elég erős a kapcsolatuk, hogy túlélje a titkokat? Összeférhet a profi hokisok élete a szerelemmel? Te mire lennél képes, hogy megtartsd a szerelmedet?

P. C. Harris az Árnyoldal című sikerkönyv szerzőjének legújabb izgalmakban bővelkedő erotikus-romantikus kalandregénye garantált szórakozást nyújt a fordulatos történetek kedvelőinek.

Kicsit félve kezdtem neki a regénynek. Ez a félelem amiatt alakult ki bennem, hogy mindenki dicsérte az írónőt. És aggódtam, hogy mi lesz ha nekem nem tetszik, ahogyan ír. De így utólag rá kellett döbbennem, hogy nagy hibát követtem el, hogy nem kezdtem el hamarabb a könyveit olvasni.


 
Zack Morrison
Lehengerlő történet egy igaz szerelemről.  Bátran merem állítani, hogy szerintem nincs olyan ember, aki a regény elolvasása után azt mondaná, hogy "nem tetszett".  Hihetetlen. Bár még mindig a hatása alatt vagyok, így nehezen is találom a megfelelő szavakat. De higgyetek nekem, ezt a regényt csak imádni lehet!

A regényt váltott szemszögből olvashatjuk, így sokkal jobban bele tudjuk élni magunkat a történetbe. Egyszerre tudhatjuk meg Zack és Mel érzéseit, gondolatait. (Úgy érzem, egyre jobban imádom az ilyen típusú regényeket.)

A regény egyszerre volt megható és vicces. Rengeteg humort csempészet az írónő a cselekménybe, melyeken nem csak elmosolyodunk, hanem fel is nevetünk. Ez, számomra nagyon sokat dobott a könyv értékelésén. Hiszen az emlékeinkben az idő múlásával, ha még a pontos tartalomra nem is, de arra, hogy milyen kellemes érzéseket váltott ki belőlünk a regény, sokáig emlékezni fogunk.
Melanie
Azonban a vidám részek mellett, sajnos helyett kaptak a szomorú jelenetek is. Azonban úgy érzem, megsirattak, de mégis elképzelhetetlen lett volna nélkülük a cselekmény. Így volt tökéletes. 

Pörgős, cselekmény-dús regény, emiatt viszont letehetetlen. Nagyszerűen felépített a szerkezete, minden esemény logikusan követte egymást. Azonban mégsem volt kiszámítható. Sokkal inkább fordulatos. Mikor már úgy éreztem, végre mindenki megkapja a megérdemelt boldogságot, a szerzőnő csavart egyet a történeten és izgulhattunk tovább, hogy vajon, hogyan is alakulnak a dolgok. 

Mark

A szereplők személyisége nagyon sokat jelentett. Miattuk beleszerettem a könyvbe. Imádtam őket, mindegyikőjüket. Nem is tudnék választani, hogy ki a kedvencem.  
A karakterek nagyon valóságosak lettek. Olyannyira, hogy már szinte, azt is gondoltam néha, hogy az írónő pár módosítással egy valós történetet vetett papírra. Ez annak köszönhető, hogy nem egy szerelmes tündérmese története. Hanem egy olyan kapcsolaté, melyben (mint a való életben) vannak akadályok, amit meg kell oldaniuk. És hát ez nem mindig sikerül a legkönnyebben. 
Tiffany

"Ekkor döbbenek rá valamire. Az árnyék olyan, mint a sorsunk. Ki lehet cselezni, le lehet hagyni, lehet, hogy nem látjuk, amikor éppen magunk alá gyűrjük, de ezzel mindvégig csak magunkat ámítjuk. Mindenképpen utolér, hiszen mi magunk irányítjuk a sorsunkat, hozzánk tartozik."

Borító:

Először mikor megláttam, annyira nem nyerte el a tetszésemet. El kellett telnie egy kis időnek mire, elfogadtam. De mára már nagyon megtetszett. (Sose értettem miért van az, hogy valami nem tetszik az elején, de idővel ok nélkül megváltozik a véleményem.)
Tökéletesen passzol a történethez. Hiszen megjelenik rajta Mel, és Zack is. A tervező gondosan ügyelt rá, hogy Zack hokis mezére a könyvben szereplő száma kerüljön. Bár Melanie-ból nem látunk sokat, de így meghagyták nekünk, hogy mi magunk képzelhessük el. Szerintem ez a fajta megoldás, azért jobb, mert így mindenki az ideálját képzelheti el, nem pedig azt akit a kiadó választott a karakterhez.

Összegezve:

Nagyon tetszett a regény. Bár ez enyhe kifejezés rá. Imádtam, imádtam és imádtam!! Gyönyörű történet, mely nagyszerűen van megfogalmazva, felépítve. Kezdetben nem is gondoltam volna, hogy ennyire oda leszek az írónő munkájáért. De tanultam a hibámból. Mostantól megjelenést követően azonnal elolvasom! Rettentően türelmetlenül várom a következő regényét.
Lehetetlen nem beleszeretni! Mindenképpen ajánlom, elolvasásra. Hiszen tele van érzelmekkel, humorral, kalanddal, fordulatokkal. Ezektől pedig letehetetlen lett a könyv. 


Köszönöm az Álomgyár Kiadónak a recenziós példányt!

Kiadó: Álomgyár Kiadó
Megjelenés: 2017.
Oldalszám: 368

A könyv beszerezhető itt.

A szerző további művei:



















Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A nagy tettető élete képekben

Freddie Mercury legendáját hatalmas kultusz övezi. Még az is tud róla pár információt, aki nem követte nyomon az életét, a zenei pályafutását.  Mikor megtudtam, hogy az Álomgyár kiadó egy albumot jelentett meg a híres legendáról a nemrégiben megjelent filmet is megnéztem, hogy kellőképpen hangolódjak a könyv megjelenésére. Izgatottan vártam, hogy Farrokh Bulsara, azaz Freddie Mercury életéről szóló könyvet elolvashassam, mely elképesztő képekkel enged betekintést a nagy tettető életébe.  A könyvbe belelapozva már teljesen átjárt a hangulat, az a felemelő érzés, hogy ennek az albumnak köszönhetően egy szupersztár életének lehetek részese.  Az album nem árul zsákbamacskát. Már a borítón jelezte a szerző az "Egy élet képekben" alcímmel, hogy ebben az albumban a fényképpekre nagyobb hangsúlyt fektet. (Átlagosan 3-4 mondat szerepel egy-egy kép mellett.) Ám a könyv elolvasása után mégsem éreztem azt, hogy kevés információt kaptam volna. Sőt! Az album fotóit nézegetve a kép alat...

Carrie Cooper: Ügynök tűsarkúban

Indul egy új kaland, csak nehogy az utolsó legyen! Lili Green, a bostoni fordító és tolmács már megtapasztalta, milyen veszélyekkel jár részt venni egy FBI-akcióban, mégsem habozik belevágni egy újabb ügybe, hogy megmentse barátja életét.  Az éjszakai bárok erotikával túlfűtött világában kell elvegyülnie, majd a nyomok egy elit klub mögé rejtett drogüzletig vezetnek. Lili pillanatok alatt ismét az események sűrűjében találja magát, az érzelmei pedig csak tovább kuszálják az amúgy is szövevényes szálakat. Képes lesz Lili a tapasztalataira és az ösztöneire hagyatkozva megállni a helyét egy olyan ügyben, amelynek sikerén egy jóbarátja élete múlik? Vajon a sors a szerelmesek pártjára áll, vagy ezzel a váratlan kalanddal örökre elszakítja őket egymástól? A szemtanú című könyvért Aranykönyv díjra jelölt Carrie Cooper ismét különleges, fordulatos, szenvedéllyel teli kalandot ígér a romantikus krimi kedvelőinek. Befejezve a szerző előző könyvét, nagyon v...

B. Czakó Andrea: Hervadhatatlan | Könyvajánló

Nagyon vártam a könyv megjelenését, hiszen a fülszöveg alapján nagyon ígéretesnek tűnt. Bár az elején féltem kicsit tőle, amiatt ugyanis az írónőnek ez az első regénye. De pozitívan csalódtam benne. A teljes könyvön egyáltalán nem érezhetőek olyan hibák, melyek az első regényekre jellemzőek szoktak lenni. Nagyszerűen felépített, összeszedett regény, melyen érezhető a kutatómunka, hiszen valós történelmi személyek is megjelennek a történetben. De nem csak említésképpen, hanem a kornak megfelelően aktívan a politikai életben. Ezáltal sokkal élethűbbé válik a történet, hiszen úgy érezzük olvasás közben, mintha az írónő a történelem egy darabját vettette volna papírra. Egy csodálatos időutazást nyújt a regény. A 19. század történéseit teljes átéléssel adja át a szerző. Élvezet volt olvasni. Leginkább az tetszett a regény megfogalmazásában, hogy az írónő ügyelt arra, hogy bizonyos szavaknak a kornak megfelelő szinonimáját használja. Ezzel fokozva az érzést, hogy beleélhessük magun...