Interjú Carrie Cooperrel

Carrie Cooper regényeiben megjelenő Nikosz  sok női szívet rabul ejtett.  Az írónő regényei amellett, hogy magával ragadóan izgalmasak, fordulatosak és romantikusak is. Ezáltal sokkal több olvasónak garantáltan elnyeri a tetszését.  

Lili Green mindig bajba keveredik, ahogyan tipikusan a női szereplők az „amerikai” filmekben. Viszont Carrie Cooper egy talpraesett, határozott női karaktert alkotott meg, akivel szívesen azonosulnak a női olvasók. A regény cselekménye teljes mértékben kiszámíthatatlan, ami miatt az olvasó nem tudja letenni a könyveit. 

Azonban, ismerjétek meg most közelebbről is az írónőt!

K: Mindig is írónő szerettél volna lenni? Vagy csak hobbiként kezdted az írást?

V: A kislányom születése után nem sokkal kezdtem el írni, és egyértelműen a saját szórakoztatásomra. A kis angyalkám vagy hat hétig betegeskedett, emiatt a négy fal közé voltunk zárva, és úgy éreztem, ha nem találok ki magamnak valamilyen kreatív elfoglaltságot, be fogok golyózni… ☺ Begolyózás helyett írni kezdtem. Remek időtöltésnek bizonyult, hiszen a kislányom mellett lehettem, mégis elrepülhettem egy másik, fiktív világba. Nagy meglepetésemre később kiderült, hogy mások is nagyon szórakoztatónak találták a történetet, és mind arra biztattak, hogy adassam ki.

K: Miért döntöttél amellett, hogy írói álnevet válasz magadnak? Miért pont a Carrie Cooper névre esett a választásod?

V: Mindenképpen szerettem volna más néven írni. Egyrészt, mert – bármennyire is sajnálatos – a magyar olvasók sokkal nagyobb bizalommal veszik le a polcról egy idegennek vélt író könyvét, főként pedig azért, mert szerettem volna a névvel is elkülöníteni a valós életemet attól az énemtől, aki kitalálja a történeteket.

A Carrie Cooper név hosszas tanakodás eredményeként született. Jól hangzik, és a regényeim romantikus és krimis részét is magában rejti: Carrie, mint a Szex és New York tévésorozat egyik főhőse a történeteim szerelmes oldalára, míg a Cooper, Alice Cooper rockénekes után pedig a keményebb, akciósabb részekre utal.

K: Regényeid írásakor, már az elején van elképzelésed, hogy miről fog szólni a történet és milyen személyiségű karakterek szerepelnek majd benne?

V: A szemtanú című regényemnél pontosan előttem volt majdnem a teljes történet, már évek óta a fejemben motoszkált. A sorozat második epizódjánál, az Ügynök tűsarkúban-nál csak bizonyos fontos csomópontokban voltam biztos, de az eseményeket a karakterek irányították. Igazából halvány fogalmam sem volt arról, mi fog történni a következő fejezetben, mindig arra haladtam, amerre ők akartak menni. ☺

A két főszereplő személyisége az alapja a történeteimnek. Kicsit ők is változnak, alakulnak a különböző fordulatok által, meg természetesen egymásnak köszönhetően, de minden esemény, kaland az ő döntéseiken, személyiségükön alapszik. A többi szereplő is nagyjából előttem van, amikor elkezdek írni, de sok esetben változtatnak rajta út közben, mintha valóban életre kelnének, és az arcomba vágnák, hogy „ Nem, én ilyet biztos, hogy nem mondok!” vagy „Én inkább ezt fogom tenni!” Például John Fuller karakterét eredetileg sokkal ellenszenvesebbnek képzeltem, de mégis kikövetelt magának egy jóval szerethetőbb személyiséget. A második epizódban kifejezetten közel került a szívemhez… ☺

K: Először kutatómunkát végzel a készülő regényhez, mindennek utána nézel, vagy majd ha odaér a történet és szükséges?

V: A történetek helyszínét már írás előtt böngészni kezdem: úti leírásokat olvasok, képeket nézek, igyekszem minél jobban átérezni a hely hangulatát. Aztán az események alakulásával van, hogy részletesebben, konkrétabban is rákeresek egy-egy városrészre, térre, környékre.

De leginkább a történet közben kutatok, ha olyan témával kerülök szembe, amit kevésbé ismerek. Akár napokig képes vagyok leírásokat, élménybeszámolókat, elemzéseket olvasgatni néhány sor miatt is, hogy hiteles dolgokat vethessek papírra. 

K: A férfi karakterek a könyveidben sajnos kitalált szereplők. Viszont hogyan alkotod meg őket? A saját vágyak, elképzelések, vagy éppen kutatómunkával kideríted, mire is vágyik a nők többsége?

V: Semmilyen tudományos kutatást nem végeztem a férfi karakterek kialakításakor. ☺ Csupán a saját tapasztalataim, az általam ismert könyvek, filmek, illetve nem utolsó sorban a barátnői beszélgetések alapján formáltam meg a férfi szereplőimet. De maga a téma, a regényben szereplő férfiak foglalkozása is megkövetelt bizonyos jellemvonásokat.

K: Van kedves emléked rajongóval, ami igazán megmaradt benned? Akár egy visszajelzés a könyvekkel kapcsolatban, vagy esetleg az utcán megismernek.

V: Nem tudnék egyet kiemelni, sok kedves, megható emlékem van. Ha mégis nagyon ki kéne emelnem egyet, az a legelső olvasói vélemény lenne, amit kaptam, a legelső üzenet, amit egy ismeretlen írt, és ami nagyon megdobogtatta a szívemet. Fantasztikus érzés volt pozitív visszajelzést kapni arról, amit írtam! De általánosságban elmondhatom, hogy az olvasói üzenetek, levelek adják a legkülönlegesebb, legfelemelőbb pillanatokat! Leírhatatlan öröm, hogy a történeteimmel kellemes szórakozást, kikapcsolódást, élményt tudtam nyújtani.

K: Mielőtt megjelent volna az első regényed, A szemtanú, volt benned félelem, hogy hogyan is fogják fogadni vajon az olvasók? Vagy a családod elég bizalmat öntött beléd?

V: Természetesen tele voltam kétségekkel! A családom, a barátaim lelkes támogatása nagy erőt adott, de mégis más, amikor olyan valaki olvassa a soraidat, akit egyáltalán nem ismersz, és minden elfogultság nélkül alakít ki véleményt. A kétségek mellett óriási kíváncsiság is volt bennem, hogyan fogadják majd az olvasók a regényeimet.

K: Mikor éppen írsz, szoktál a regény hangulatához illő zenét hallgatni, vagy szeretsz belemélyedni a történetbe?

V: Csak úgy megy az írás, ha teljesen átszellemülök közben. Minden egyes szereplő bőrébe beleképzelem magam, egy kicsit mindegyik a részemmé válik ilyenkor, akár pozitív, akár negatív karakterről van szó. Hihetetlen izgalmas, hogy egyszerre lehetek ártatlan áldozat, tapasztalt és tántoríthatatlan ügynök vagy rettegett gengszter.

A zene nagyon inspiráló erővel bír, így sokszor hallgatok az éppen aktuális jelenethez megfelelő dalokat. Egyszer képes voltam fél napon át ugyanazt a számot hallgatni, mert annyira illett a részhez, annyira magával ragadott a hangulata, hogy amíg be nem fejeztem a részt, ismétlésre volt állítva a lejátszó. Arról a dalról azóta is mindig az akkor írt jelent jut eszembe… ☺

K: Család mellett mennyire nehéz feladat az írással is foglalkozni? Összeegyeztethető a magán életed és az írói lét?

V: Nem mondom, hogy könnyen megy az egyeztetés, de igyekszem. A család és munka mellett nagyon nehéz olyan időszakot kiszakítani a mindennapokból, amikor írhatok. Főleg, ha azt is szem előtt kell tartanom, hogy agyilag is megfelelő állapotban legyek ilyenkor. Mire minden teendőmmel végzek, és nagy nehezen a kislányom is elalszik, sokszor olyan agyi inaktivitást mutatok, hogy egy alany-állítmány mondat megfogalmazása is nehezemre esik… ☺

K: 2018-ban várhatunk tőled újabb regényt? Ha igen, esetleg egy pár információt elárulnál róla? (pl.: téma vagy helyszín)

V: Több tervem is van, és még nem tudom, melyik fog megvalósulni ebben az évben. Az egyik a Lili Green-sorozat újabb epizódja. Ebben a részben egy picit más vizekre evezek, jóval nagyobb hangsúlyt kap az érzelem, mint az akció, a történet középpontjában egy lelki konfliktus áll. Szegény Lilinek ezúttal leginkább érzelmi pofonokat kell elviselnie…

A másik tervem egy különálló történet, amiben a krimis műfaj dominál. Mivel sokan kérték, hogy szívesen olvasnának egy korábbi karakteremről, John Fuller ügynökről, ebben a regényben ő lenne az egyik főszereplő.

K: Köszönöm szépen, hogy válaszoltál néhány kérdésemre! Izgatottan várom, a következő regényed!

Olvastad már Carrie Cooper regényeit? Az értékelésem biztos meghozza a kedvedet!

(Kattints a képre az értékelésért!)