Ugrás a fő tartalomra

Carrie Cooper: A szemtanú - Lili Green-sorozat 1. rész


Ki ne várná repesve, hogy beteljesíthesse gyermekkori vágyát?
Hogy kiszakadva a hétköznapok egyhangúságából végre nekivághasson egy kalandos világ körüli útnak?
Lili Green izgatottan készül a régóta szervezett utazásra. Összekészített csomagokkal és új élmények reményével vág bele az indulás előtti utolsó munkanapjába. Ám egy pillanat alatt minden a feje tetejére áll, amikor Lili egy bűncselekmény szemtanújává válik, és ezáltal egy bérgyilkos céltáblájának közepére kerül. A teljesen félresiklott utazás pedig immár nem a szép emlékek gyűjtéséről, hanem az életben maradásról szól.
Carrie Cooper kalanddal, érzelemmel, humorral és váratlan fordulatokkal teli története során végigizgulhatjuk, hogy egy teljesen hétköznapi lány mit tesz olyan cseppet sem mindennapi helyzetek sodrásában, amelyek végérvényesen megváltoztatják az életét.


Carrie Cooper zseniális könyvet alkotott. Ez volt az első regény, amit a szerzőtől olvastam, de ezek után biztos nem az utolsó. Imádtam a könyvének minden egyes részét. Az írónő a regény teljes egészén fenntartotta a figyelmem. Izgalmas és lehengerlő történet, amit minden krimikedvelőnek kötelező elolvasnia. Az elejétől a végéig jól összeszedett a történet, nincsenek felesleges részek benne. Érezhető a cselekményen, hogy átgondolt, felépítése is nagyszerű, logikusan követik egymást az események. 

Nagyon rég volt szerencsém krimit olvasni, és a sok romantikus regény után tökéletes kikapcsolódás volt számomra. Bár néhány része a könyvnek olyan erősen hatott rám, hogy még álmomba is visszaköszönt egyes fejezetek akcióelemei.  
A könyv kezdetben 3 szálon fut, viszont nagyon hamar találkoznak, és beindul a történet. Nagyon tetszett benne, hogy az írónő nem húzta felesleges részekkel a cselekményt (csakhogy növelje a lapszámot). Tartalmas és izgalmas lett. Végig izgultam olvasás közben, hogy vajon hogyan alakul majd Lili sorsa. Számomra nagyon kedvelhető karaktert alkotott meg a szerző. Nem egy olyan tipikus lányt kapunk, aki az akciójeleneteknél visítozik egy férfi segítségéért, várva, hogy majd mindenki megold körülötte minden problémát. Hanem egy igazi kemény csaj jelenik meg Lili Green személyében. Talpraesett, határozott és bármilyen helyzetben feltalálja magát. Bár azt meg kell jegyeznem, hogy van érzéke ahhoz, hogy minden bajba "beletenyereljen". 
Lilinek valahogy mindig sikerül magát olyan helyzetbe keverni, hogy még a képzett ügynökök is csak nehezen tudják megfejteni, hogyan is mászhatnának ki az adott vészhelyzetből. Izgalmas volt követni, hogy vajon a lány milyen újabb slamasztikába keveri saját magát, természetesen tudta nélkül. Szerencsére ezek a részek egyáltalán nem voltak kiszámíthatóak. Sose tudtam, hogy a szerző most, hogyan is folytatja tovább, ezzel fenntartva az olvasó figyelmét. 
"Most aztán megkapta a kalandot, amire vágyott: egy nap leforgása alatt kétszer akarták lepuffantani, meg akarták fojtani, és ráadásként még jól össze is zúzták. Ennyi még James Bondnak is sok lenne!"
A szerző játszott az érzelmeimmel! Nevettem, izgultam, féltem. A párbeszédek nagyon jók lettek, sokszor meg is nevettettek. Azonban Lili sorsa miatt nagyon aggódtam. Annyira megkedveltem a könyv elején, hogy már nem csak az ügynökök féltették, hanem én is. Mindig az járt a fejembe olvasás közben, hogy "Lili kalandjai itt még biztos nem érhetnek véget.".
A befejezés lett a kedvenc részem. Elsősorban amiatt mert ott értek a legváratlanabb részek. Kezdve azzal, mikor már úgy gondoltam, hogy minden megoldódott, és már csak pár oldal van hátra, amiben lezáródik a történet, az írónő még csavart egyet a történeten, nehogy nyugodtak maradjunk. Nem is számítottam volna ilyen befejezésre. Azt, hogy másodsorban miért lett a kedvencem, sajnos nem mondhatom el, mert erősen spoilereznék. Amit egyáltalán nem szeretnék, hiszen nektek is csak akkor lesz hatalmas élmény, ha erre ti magatok jöttök rá.

A történetet nem mondanám se könnyednek, se pedig nehéz olvasmánynak. A kettő között van valahol ez a regény. Nincs túlbonyolítva a cselekmény, jól követhető. Egyszer sem vesztettem el a fonalat, még akkor sem, mikor igazán gyorsan történetek az események. Ez is a jó felépítésnek köszönhető. A neveket hamar meg lehet jegyezni, hiszen még az angolul nem tudok is könnyen ki tudják ejteni. Szerintem ez egy nagy előny egy könyvnél, hiszen ha nehéz nevek vannak benne, jóval később, emlékszünk majd a szereplőkre, hogy milyenek is voltak, de hogy hogyan is hívták őket fogalmunk se lesz.
"Otthon messziről elkerülte az ilyen önimádó, beképzelt alakokat, de itt nem nagyon volt merre kerülgetni."
Szerencsére attól nem kell félnünk, hogy a szerelem nem lesz ebben a könyvben jelen. Bár nem olyan szinten, mint vártam, és nem úgy. Bár ez inkább az én hibám, mert rossz szokásomhoz híven, megint nem olvastam el a fülszöget, csak borító alapján választottam. De nem bántam meg. Ettől még izgalmasabb lett nekem a történet. Hiszen így egyáltalán nem tudtam mire számítsak, mi lesz a könyvben. De így elolvasás után, belátom, sokkal jobbat kaptam, mint amire készültem. Tökéletesen illett a cselekményhez. Egyáltalán nem érződik, hogy bele lenne erőltetve a történetbe. A cselekmény elengedhetetlen része, de mégse a főrész. Hiszen mégiscsak egy krimiről van szó. A szerzőnek sikerült megtalálnia a kellő mennyiséget ezen a téren is.
"A férfi közelségére azonnal reagált a teste, és egyre gyorsabban kezdte venni a levegőt, hogy lépést tudjon tartani a szíve dübörgő zakatolásával. ... Végképp darabokra tört az ellenállása, ... ,és leheletfinoman megcsókolta a nyakát."


Borító:

Nagyon jól illik a történethez. Megjelenik rajta Lili, aki a reptéren a nagy útjára indul bőrönddel a kezében. Olyan érzés, mintha a történetből egy pillanatot megörökítettek volna kép formájában. A színek jól harmonizálnak egymással. Mikor ránézek, számomra megnyugtató érzést sugároz. Elég vicces, hogy a borító számomra nyugalmat jelképez, miközben a tartalom tele van izgalommal és bűnözéssel. De mégse tudnám emiatt azt mondani, hogy nem passzolnak.

Összegezve:

A szerző egy nagyszerű könyvet alkotott. Élvezet minden sora. Izgalmas, ahogy az egy krimihez illő. Sokan lebecsmérelik a magyar szerzőket, de Carrie Cooper is ezzel a könyvével bebizonyította, hogy a magyar írók is tudnak lehengerlő történetet kiadni a kezükből. Váratlan fordulatokkal teli, lebilincselő történet, amit egy élmény elolvasni. Alig várom, hogy Lili Green újabb történeteiről olvashassak. (Leginkább amiatt a rész miatt izgulok, hogy hogyan folytatódik, amit spoiler veszély miatt nem mondhattam el.) Ha egyszóval kellene értékelnem : Imádtam! Vétek kihagyni ezt a könyvet!

⭐⭐⭐⭐⭐

Ha tetszett az értékelés, kedveld a Facebook oldalam, hogy hamarabb értesülj a legfrissebb könyvekről! Nikii Blog - Facebook

Kiadó: Álomgyár Kiadó
Megjelenés: 2016

A könyv beszerezhető itt.

A könyv folytatása:

Ügynök tűsarkúban - Lili Green-sorozat 2. rész

Megjelenés: 2017.








Személyes élmény:
2017.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A nagy tettető élete képekben

Freddie Mercury legendáját hatalmas kultusz övezi. Még az is tud róla pár információt, aki nem követte nyomon az életét, a zenei pályafutását.  Mikor megtudtam, hogy az Álomgyár kiadó egy albumot jelentett meg a híres legendáról a nemrégiben megjelent filmet is megnéztem, hogy kellőképpen hangolódjak a könyv megjelenésére. Izgatottan vártam, hogy Farrokh Bulsara, azaz Freddie Mercury életéről szóló könyvet elolvashassam, mely elképesztő képekkel enged betekintést a nagy tettető életébe.  A könyvbe belelapozva már teljesen átjárt a hangulat, az a felemelő érzés, hogy ennek az albumnak köszönhetően egy szupersztár életének lehetek részese.  Az album nem árul zsákbamacskát. Már a borítón jelezte a szerző az "Egy élet képekben" alcímmel, hogy ebben az albumban a fényképpekre nagyobb hangsúlyt fektet. (Átlagosan 3-4 mondat szerepel egy-egy kép mellett.) Ám a könyv elolvasása után mégsem éreztem azt, hogy kevés információt kaptam volna. Sőt! Az album fotóit nézegetve a kép alat...

Carrie Cooper: Ügynök tűsarkúban

Indul egy új kaland, csak nehogy az utolsó legyen! Lili Green, a bostoni fordító és tolmács már megtapasztalta, milyen veszélyekkel jár részt venni egy FBI-akcióban, mégsem habozik belevágni egy újabb ügybe, hogy megmentse barátja életét.  Az éjszakai bárok erotikával túlfűtött világában kell elvegyülnie, majd a nyomok egy elit klub mögé rejtett drogüzletig vezetnek. Lili pillanatok alatt ismét az események sűrűjében találja magát, az érzelmei pedig csak tovább kuszálják az amúgy is szövevényes szálakat. Képes lesz Lili a tapasztalataira és az ösztöneire hagyatkozva megállni a helyét egy olyan ügyben, amelynek sikerén egy jóbarátja élete múlik? Vajon a sors a szerelmesek pártjára áll, vagy ezzel a váratlan kalanddal örökre elszakítja őket egymástól? A szemtanú című könyvért Aranykönyv díjra jelölt Carrie Cooper ismét különleges, fordulatos, szenvedéllyel teli kalandot ígér a romantikus krimi kedvelőinek. Befejezve a szerző előző könyvét, nagyon v...

R. Kelényi Angelika: Az ártatlan 2. - Bűnös örömök városa

Egy idegen város megváltoztathatja az embert. De vajon mennyire? 1610-ben, egy borzalmas évet maga mögött hagyva, Fabricius Flóra kénytelen Velencébe utazni. A bűnös örömök városába érve egy ismert és az urak által gyakran látogatott házban találja magát. Vendéglátója nem más, mint a híres kurtizán, megmentőjének édesanyja. Velence urai hamarosan versengeni kezdenek az ártatlan lány kegyeiért, ám ő csupán egyetlen férfi után vágyakozik, Lorenzo Marianit azonban nem könnyű örökre rabul ejteni. Flóra úgy dönt, segít neki egy gyilkosság leleplezésében, noha az áldozatot egy cseppet sem szívlelte. A szálak a legmagasabb körökbe, a Collegió tagjai közé vezetnek, akik közül a legfiatalabb consiglieri bármit megadna, hogy a szép magyar lányt a magáénak tudhassa. Képes lesz-e Flóra ellenállni a gazdagság és a hatalom csábításának? R. Kelényi Angelika, Az ártatlan című könyve második részében, egy izgalmas, kalandos és romantikus utazásra invitálja az olvasókat a 17. száz...