Ugrás a fő tartalomra

Baráth Viktória: Az igazság nyomában | Előolvasás


Baráth Viktória regényei után mindig nehezen találom a szavakat, annyira nagy hatással vannak rám a könyvei. Érezelmileg teljesen felkavar. Egyszerre imádom és gyűlölöm. Pont ezért is szeretem annyira az írónő regényet. Sose tudhatom, hogy milyen érzéseket fog belőlem kiváltani a történet. 


Perzselő hangulat a tárgyalóteremben

Hannah Jones, a harmincas évei közepén járó fiatal nő a miami ügyészségen dolgozik. Egy múltbéli botlása miatt a főnöke csak gyakornoki feladatokat bíz rá, ám amikor a férfi lányát megerőszakolják, Hannah kap egy lehetőséget, hogy ügyészként vehessen részt a vád képviseletében. Hajtja a bizonyítási vágy, és vissza akarja szerezni régi pozícióját, ezért vállalja a feladatot. Csak a karrierjével akar foglalkozni, mert tudja, ezúttal nem hibázhat. Az elhatározásnak azonban keresztbe tesz Max, a jóképű szomszédfiú, aki randira hívja Hannah-t. Látszólag minden tökéletesen alakul, az ügy jól halad, a bizonyítékok egyértelműek, és Max-szel is egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Azonban a lány lassan rádöbben, hogy semmi és senki sem az, aminek látszik...

Mennyire homályosítják el az ítélőképességünket a személyes érzelmeink? Elfeledtetheti a perzselő szenvedély a hazugságokat? Képesek vagyunk feladni saját elveinket egy magasabb cél érdekében? 

Baráth Viktória, a kétszeres Aranykönyv-díjra jelölt szerző regénysorozatának első része romantikában, szenvedélyben és izgalmas fordulatokban egyaránt bővelkedik. Betekintést nyerhetünk az igazságszolgáltatás lebilincselő világába, ahol az ellenségeink könnyen válnak barátokká, a barátaink pedig ellenségekké.


Az eddig megjelent regényeivel Baráth Viktória hatalmas sikereket ért el az olvasók körében. Nem is véletlen, hogy Aranykönyv-díjra jelölték. 
Nagyon régóta vártam, hogy kezembe vehessem ezt a könyvet. Ezért is vagyok nagyon hálás az Álomgyár kiadónak, hogy elsők között olvashattam el Baráth Viktória írónő hamarosan megjelenő regényét.

Szinte filmként elevenedett meg előttem a történet. Viszont ez a regény össze sem hasonítható azokkal az ügyvédes sorozatokkal, amiket a TV-ben láthatunk. Ez a könyv azoknál sokkal többet ad. 
Izgalmas, pörgős és szívbemarkoló. A szereplők érzéseit, gondolatait olyan lebilincselően öntötte szavakba az írónő, hogy teljesen átéltem őket. Sokszor nevettem, aggódtam, dühöngtem. Egy szóval képtelen lennék kifejezni, hogy milyen hatással volt rám ez a könyv.  

Életre kelt számomra a történet.

Hannah-val a regényben nagyon könnyen tudtam azonosulni. Hiszen egy talpra esett, határozott nő, aki kiáll magáért. Csodálatos női karakter. Persze, mint a való életben, neki is vannak gondjai, neki sem tökéletes az élete. De pont ezek az apró hibák miatt lesz valóságos a történet. Nem irigyeltem sokszor Hannah-t. Egy régi baklövése miatt nem úgy alakult az élete, ahogy régen eltervezte. Azonban ő mindent erejével küzd a kitűzött céljáért. Viszont az út, amin végig kell mennie, nem is olyan könnyű, mint ahogy az elején gondolta. Nagyon nehéz döntéseket kellett meghoznia. De vajon kire számíthat a bajban?
A másik kedvenc karakterem Jason volt. Imádtam a humorát, a sármját. Azonban Hannah szavaival élve, ő egy igazi seggfej. De talán pont ezért is lesz olyan vonzó a női olvasók számára. 
Jason Wilburn sikeresen bebizonyította, hogy aki seggfejnek születik, az az is marad.

Nem tudtam, de nem is akartam letenni a regényt.

Élvezettel olvastam minden sorát. Teljesen a székhez láncolt a történet. Olvasás közben észre sem vettem az idő múlását. Imádom az ilyen könyveket. Annyira beszippantott, hogy teljesen kizártam a külvilágot, csak az olvasás impulzusa számított. Viszont a könyv nem csak egy egyszerű olvasási élményt adott nekem, hanem mintha egy rövidke életet éltem volna meg. 
Az írónő zseniális módon tudja lekötni az olvasó figyelmét. Korábbi könyveinél is tapasztaltam már, hogy a történetei elején a szerző egy utalást tesz egy régi titokra. Azonban ezt a titkot sokáig nem árulja el, ezzel kíváncsivá téve az olvasókat. 
Váratlan fordulatokban nem lesz hiány ebben a regényben. Mikor már azt hittem, kezdenek jó irányba haladni a dolgok, meglepő csavarokkal megbolygatja az írónő az addig sem eseménytelen szálakat. 
Egyedülálló és utánozhatatlan ez a regény. Tökéletesen visszaadta azt az érzést, hogy a tárgyalóteremben ülünk mi, olvasók is. Mozgalmas és élményekkel teli történet. Garantáltan egy percre sem fog unatkozni az az olvasó, aki kezébe veszi a könyvet. Vérpezsdítő, izgalmakkal teli szenvedélyes történet. 

Jobb befejezést a regénynek el sem tudtam volna képzelni. Váratlan volt. Azonban mélyen gondolkodóba ejtett. Számos kérdést vetett fel bennem, rengeteg ötlet jutott eszembe a következő részt illetően. De vajon az írónőnek milyen elképzelései lehetnek a szereplők sorsáról?
Idegőrlő lesz a várakozás a folytatás megjelenéséig. 

Álomgyár, 2018

430 oldal


Ha kedvet kaptál a regény elolvasásához, rendeld elő → ITT

Szerezd be az írónő többi regényét is! → ITT

Látogass el a regény bemutatójára! További infókat az eseménynél olvashatsz.
Budapest → ITT
Debrecen → ITT

Ismerd meg jobban az írónőt! Kövesd a Facebook! → ITT

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Milyen sorrendben érdemes olvasni Anne L. Green könyveit?

Sokszor felmerül az a kérdés számos könyvmolyban, hogy milyen sorrendben is vegyék kezükbe Anne L. Green regényeit. Ez a zavarodottság teljesen érthető, hiszen az írónőnek rengeteg könyve sorakozik már a polcokon. Ráadásul egy-egy karakter feltűnik más kötetekben is. Ez alapvetően nem lenne próbléma, ám ha van valamilyen apró utalás a "vendég" szereplő életére, akkor néhány esetben  talán spoileres lehet egyik könyv a másikra nézve.  Ezért úgy döntöttem, hogy készítek nektek egy Anne L. Green térképet. Mely segítséget nyújthat azoknak az olvasóknak, akik nehezen tudják eldönteni, melyik ALG regényt is vegyék elsőként a kezükbe. A térképet kiegészítettem az Álomgyár kiadónál kapható ajándék novellákkal is.  Melyik Anne L. Greent regényt olvassuk elsőnek? Nincs olyan regény, amelyikre azt mondanám, hogy ezzel KELL kezdeni. Hiszen nincsen kötelező sorrend. A térképen is látható majd, hogy melyik az a történet, melyből kiindulnak a szálak. A térkép megalkotását a meg

Chevy Stevens: Végzetes örökség

Mit kaphatsz egy gyilkos apától?  A 33 éves Sara Gallagher végre boldog. Antik bútorokat árusító kereskedése szárnyal, őt pedig eljegyezte egy fantasztikus férfi. Egy kérdés azonban nem hagyja nyugodni: vajon kik az igazi szülei? Sara felkészült, hogy megtudja.  Kiderül, édesanyja még most sem kíváncsi rá. Később arra is rájön, hogy a biológiai apja gyilkos, aki 40 éven át nőkre vadászott. Sarának Nadine, a terapeutája segít feldolgozni a borzalmakat, és azt, hogy talán mást is örökölt apjától, nem csak a szeme színét. Sara hamarosan rádöbben, egyetlen rosszabb dolog van annál, hogy az apád egy gyilkos: az, ha az apád megtudja, te ki vagy.  Néhány kérdés jobb, ha megválaszolatlanul marad. A "Végzetes örökség" egy összetett és lenyűgöző történet egy nőről, aki a gyökereit szeretné megismerni. Kérdés, hogy megéri-e...  Chevy Stevens páratlanul izgalmas a pszichológiai thrillereiben soha nem tudhatod mi lesz a következő lépés. Nemzetközi sikerkönyvei végre itt

Rachael Lippincott: Két lépés távolság | Könyvajánló

A regény elolvasását a 2019-es Olvasó tábor óta terveztem, azonban csak most sikerült elérnem oda, hogy kezembe vegyem a könyvet. A részlet, melyet korábban olvastam a könyvből, nagyon hamar megfogott, és felkeltette a kíváncsiságomat. A könyv elolvasása után pedig, most már epekedve várom, hogy a filmadaptációt is láthassam. Vajon vissza tudja adni a könyv által nyújtott érzelmeket? Nagyon kíváncsi vagyok! Ennek a gyönyörű szép szerelemnek a története, ahol egy betegség szab korlátokat,  teljesen meghatja az olvasókat. A könyv telis-tele van érzelmekkel, így esélytelen könnyek nélkül végig olvasni a regényt. Mikor elkezdtem olvasni Stella és Will történetét, sejtettem, hogy nagy hatással lesz rám, ellenben én sokkal több érzelmi löketben reménykedtem. A történet elolvasása után nem hagyott bennem akkora mély nyomot, mint vártam, de kellemes kikapcsolódást nyújtott. Úgy vélem ez amiatt lehet, hogy több sírásra készültem fel. Próbáltam a lelkemet felkészíteni a legrosszabbra, hog