Ugrás a fő tartalomra

Csabai Márk: Nem tündérmese - A nők hálójában

Csabai Márktól egy újabb bővített kiadású könyv jelent meg idén tavasszal. A regény már az első kiadásakor hatalmas sikereket ért el, így nagyon felkeltette az érdeklődésemet.
Bababás Viktor izgalmas és bonyodalmas életét már az Egy csibész naplója c. regényben élvezettel követtem. Abba a regénybe egy élmény volt bele merülni. Így az író elég magasra tette a mércét.


Azt hiszed, hogy minden a legnagyobb rendben van? Most van csak baj igazán!

Miután Barabás Viktor átvészelte élete legnagyobb kalandját, kénytelen szembesülni a nem számolt következményekkel. Kísértik őt a múltjából a nők, az ígéretek és a tettei is. Az új kihívás még az alvilágban edzett Viktornak is komoly fejtörtét okoz. Társaival egy nemzetközi bűnüldöző szerv segítségére kell lennie, így újra egy kettős játszmában találja magát.

Vajon végre sikerül magát tisztáznia, remélhetőleg véglegesen?

A szerepekben a káosz nagyobb, mint valaha, senkiről sem lehet tudni, hogy melyik csapatban játszik, így féligazságok mentén kell átszenvednie magát az útjába kerülő akadályokon. A kaland pikantériája, hogy az egyik exével, méghozzá legnagyobb szerelmével, a szép lábú Gabriellával kell együtt dolgoznia.
A kérdés, hogy ez mennyire befolyásolja Viktor tisztánlátását a küldetése közben. Az érzelmek felelevenednek, és az országokat átívelő események során főhősünk az útjába kerülő nőkben keresi az élet pillanatnyi örömét, vigaszt, vagy éppen Gabriellát. 

Csabai Márk első nagyregénye, az Egy csibész naplója alig hetekkel a megjelenése után máris kultuszkönyv lett. A Nem tündérmese ennek a kötetnek a felújított és átírt folytatása, mely akár az előzmény nélkül is tökéletes kikapcsolódást nyújt. Az író humora és történetszövése Rejtő Jenő írásait és Guy Ritchie filmjeit juttatja eszünkbe.

Vigyázat! Igaz történetek alapján!

Egy csibész naplója, Nem tündérmese, Magányos farkas mind 2018-ban új külsővel, bővített tartalommal kerültek újra a könyvesboltok polcaira. Mindhárom kötet egy egységes designt kapott, jelezve az összetartozásukat. Mivel én nem olvastam a korábbi kiadásokat, így csak a fülszöveg alapján tudtam a tartalmat. Abból pedig azt éreztem, hogy a könyvek összefüggnek, egymásra épülnek. Valamilyen szinten igaz is. Hiszen azok a szereplők, akiket az Egy csibész naplója c. regényben megismertünk, a többi könyvben is feltűnnek. Azonban egy rövidke bemutatást kapnak. Ezáltal pedig azon olvasók számára is teljesen érthető lesz a történet, akik Viktor történeteivel nem sorban haladnak. Szerintem ezt a rész remekül megoldotta az író.

Izgalmas és szórakoztató!

Az író ebben a regényben is hozza a jól megszokott stílusát. Igazi gengszteresen tudja megfogalmazni mondatait, ezáltal teljesen valóságosnak tűnt a történet. Bár a romantikus könyvek után nehéz átállnom a nyelvezetére. Néha a szerző kicsit nyakatekert mondatokat használ. Ez számomra lassította az olvasást, emiatt kicsit a szokásosnál lassabban tudtam haladni a regénnyel. 

Viktor teljesen menthetetlen. 

A történet főszereplője Viktor igazi nőcsábász. Élvezet olvasni, ahogyan próbálja becserkészni a másik nemet. Humorosak és szórakoztatóak voltak számomra ezek a részek. Imádom, hogy Viktor még a legszorultabb pillanatokban is viccesre tudja fogni a figurát. Elég gyakran megmosolyogtatott.
Viszont a romantikus regényekkel ellentétben ne várjuk az a történettől, hogy majd szerelembe esünk a főszereplő bajkeverőbe. Legalábbis számomra ez az élmény kimaradt. Még csak annyira sem sikerült megkedvelnem Viktort, hogy azt mondhassam: "bejön nekem". Ezt azért az író regényeiből kicsit hiányolom női olvasóként. Persze nem várom el, hogy levegyen a lábamról, de ettől picikét mégis többet.

Imádtam, de nem kötött a székhez! Sajnos ezt éreztem. Nyugodt szívvel le tudtam tenni a könyvet, hogy majd holnap folytatom. A történet izgalmas és lehengerlő volt, azonban valamiért nem kötött úgy le, mint az író korábbi regényei. Így számomra nem ütötte meg a kívánt mércét. De ez egyáltalán nem szegte kedvemet a szerző következő könyveihez. Hiszen azt szeretem az író könyveiben, hogy sokkal másabbak, mint a hasonló témában írt regények. Valóságos, élethű történetek Csabai Márk regényei. Éppen ezért vétek lenne kihagyni. 

Álomgyár kiadó, 2018
386 oldal



Ha kedvet kaptál Csabai Márk regényeihez, szerezd be őket! → ITT

Vagy látogass el az Álomgyár könyvesboltok egyikébe

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A nagy tettető élete képekben

Freddie Mercury legendáját hatalmas kultusz övezi. Még az is tud róla pár információt, aki nem követte nyomon az életét, a zenei pályafutását.  Mikor megtudtam, hogy az Álomgyár kiadó egy albumot jelentett meg a híres legendáról a nemrégiben megjelent filmet is megnéztem, hogy kellőképpen hangolódjak a könyv megjelenésére. Izgatottan vártam, hogy Farrokh Bulsara, azaz Freddie Mercury életéről szóló könyvet elolvashassam, mely elképesztő képekkel enged betekintést a nagy tettető életébe.  A könyvbe belelapozva már teljesen átjárt a hangulat, az a felemelő érzés, hogy ennek az albumnak köszönhetően egy szupersztár életének lehetek részese.  Az album nem árul zsákbamacskát. Már a borítón jelezte a szerző az "Egy élet képekben" alcímmel, hogy ebben az albumban a fényképpekre nagyobb hangsúlyt fektet. (Átlagosan 3-4 mondat szerepel egy-egy kép mellett.) Ám a könyv elolvasása után mégsem éreztem azt, hogy kevés információt kaptam volna. Sőt! Az album fotóit nézegetve a kép alat...

Csabai Márk: Határtalanok

"Ha az életed a tét, menekülsz vagy harcolsz? Csatai Csaba, a másodosztályú gengszter évek óta a hírhedt Bobrov család szolgálatában tevékenykedik a budapesti éjszakában. Csaba elkövette élete legnagyobb hibáját: titkosnak szánt románcba keveredett főnöke lányával. Ezért a keményebb időket is megélt egykori maffiózó nagyágyú, az öreg Bobrov Csabáért küldi embereit, aki gyorsan főnöke gyóntatószékében találja magát Tádé nevű barátjával együtt. Az ügy hamar váratlan fordulatot vesz, amikor kiderül, hogy mégsem a légyott miatt akarják elszámoltatni. Vajon hogy kerül a képbe Pacal, az autónepper, Kugli, a kalugai pofozógép, és Alaa, az illegális bevándorló? És mi köze mindehhez Csabának és Bobrovnak? Számtalan kihívás során az élet különös lapokat oszt főhősünknek, aki belekeveredik az embercsempészetbe. Mindenki kifordul magából és leveti az álarcát. Csaba ráébred, hogy mindenki másért akar bejutni Európába. Van, aki a megélhetésért; van, aki el akar pusztítani mindent;...

Majdnem egy évig olvastam ezt a könyvet!

     Delia Owens regénye nem csak külföldön, de a hazai könyvpiacon is hatalmas sikert aratott. Tavaly, mikor minden Facebook bejegyzésben azt láttam, hogy a könyvmolyok többsége ezt olvassa, úgy érzetem, hogy nekem is el kell olvasnom. Utólag pedig úgy gondolom, hogy nagyon jól tettem, hogy engedtem a kíváncsiságomnak. Egy felejthetetlen élménnyel lettem gazdagabb, amit szinte egy egész éven keresztül élhettem át.      Ám nem azért tartott egy éven keresztül, mert szenvedéssel olvastam. Épp ellenkezőleg! Minden sorát élveztem a történetnek, ám minden egyes nap csak egy kis falatnyit olvastam a könyvből. Az időhúzás által lehetőségem volt arra, hogy a cselekményt átéljem, saját történtemnek érezzem. A lassabb olvasásnak köszönhetően mélyebben átéltem a kalandok izgalmait, szereplők örömeit, bánatait, és legfőképp a magányt. Különös, ám egy év alatt semmit sem felejtettem a történetből. Szinte minden mozzanatra emlékszem, annyira nagy hatással volt rám Kya t...