Ugrás a fő tartalomra

Baráth Viktória: Első tánc | Könyvajánló


El kell nekem is mennem egy hétre Párizsba vakációzni, úgy érzem! 😄
Nem is értem, hogy miért nem olvastam el hamarabb ez a regényt. Sőt, abban is nagyon biztos vagyok, hogy nem utoljára olvastam el. Hiszen egy nagyszerűen varázslatos történet.
Korábban már olvastam az írónőtől, A főnök című regényét. Az a történet egyszerűen extázisba ejtetett. Emiatt viszont féltem kicsit, hogy ez a regény,  nem fogja ugyanazt az élményt adni. Mivel az Első tánc az írónő első regénye, kicsit néhol sántítani fog a történet. Azonban nagyot tévedtem. Egy tökéletesen felépített, izgalmas regény. 
A cselekmény teljesen magával ragadja az olvasót. Szórakoztat, megnevettet és összetör ez a regény! Ez a kombináció miatt, pedig imádtam! Hatalmas élmény volt számomra.

Zoey
Lehengerlően érzelem dús regény, melyet nem lehet végig olvasni sírás nélkül. A könyv befejeztével, nagyon magam alatt voltam, hiszen az egész történet alatt a szerző játszott az érzelmeimmel. Hol boldog voltam, hol szomorú. Mély nyomot hagyott bennem ez a regény, annyira megérintett. Bár ez várható volt, hiszen a szerző A főnök című regénye is hasonlóan hatott rám.

A történetet nagyon hétköznapinak éreztem, azonban mégis páratlanul zseniális. Egyszerűen mindent elsöprő. Az, hogy ennyire szórakoztató és izgalmas a könyv, csak az írónő tehetségét bizonyítja. Amiatt mert egy velem egykorú lány a főszereplője a regénynek teljesen átéltem a történetet. Végig úgy éltem meg, mintha én lettem volna Zoey. Emiatt is volt rám olyan nagy hatással érzelmileg.
Kissé klisének tűnhet első hallásra, hogy ebben a történetben is felbukkan egy gazdag férfi, aki teljesen elcsavarja a lány fejét. Azonban szerintem a szerző nagyon jól megoldotta, hogy mégis megszeressük és oda legyünk Owenért. 

Owen
A regény egy pillanatra sem untja az olvasót. Hiszen fordulatos és kiszámíthatatlan. Nagyon szeretem, ahogy az írónő lezárja a történetei végét. Ahol lehet, ott mindenképpen csavar egyet a történeten, hogy minél izgalmasabb legyen.

Szívesen olvastam volna még Zoey történetét. Miután befejeztem a regény, rengeteget godolkoztam azon, vajon hogyan folytatódna a történet. Annyira megszerettem a szereplőket, olyan nehezen tudom elengedni őket. Mondhatni, már a szívemhez nőttek. Ezért is nagyon bízom benne, sok rajongóval együttesen, hogy a kiadó egyszer megjelenteti a folytatást is.

Összességében a történet pörgős és megunhatatlan. Muszáj voltam az egész regényt egyszerre elolvasni, mert nem tudtam letenni, annyira beszippantott Zoey világa.

Olvasd el te is és légy részese egy csodálatos kalandnak! 
(A könyv a boltokban már elfogyott.)


Cím: Első tánc 
Szerző: Baráth Viktória
Kiadó: Álomgyár kiadó
Kiadás éve: 2016.
Oldalszám: 422
⭐⭐⭐⭐

Fülszöveg:

Meddig érdemes küzdeni egy férfi szerelméért? 

Zoey minden vágya, hogy musicalszínésznő legyen. Álmai megvalósulásának csak saját gátlásai és félelmei szabnak határt. Hogy bebizonyítsa magának és környezetének a rátermettségét, a 21. születésnapján Párizsba utazik, ahol beleszeret a skót származású Owenbe. A fiatal lány számára a tökéletes partner lehetne. De a 35 éves Owennek van egy titka. 

Nem sokkal később a lány találkozik egy másik férfival is, aki éppen azt a biztonságot tudná nyújtani Zoey-nak, amit Owentől sosem kaphat meg.

A lány válaszút elé kerül: a szenvedélyes szerelmet választja, vagy a biztonságos és kiszámítható életet. 
Netán saját lábára áll, és az álmai megvalósításának él.

Hová vezethet egy titkokkal és hazugságokkal kezdődő kapcsolat? A nagy korkülönbség ellenére kialakulhat-e életre szóló szerelem két ember között?

Baráth Viktória romantikus regénye az álmaink megvalósításáról, a leküzdendő akadályokról, és a saját határaink átlépéséről szól. Egy történet szívvel-lélekkel.

És te mit tennél meg az álmaidért?

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A nagy tettető élete képekben

Freddie Mercury legendáját hatalmas kultusz övezi. Még az is tud róla pár információt, aki nem követte nyomon az életét, a zenei pályafutását.  Mikor megtudtam, hogy az Álomgyár kiadó egy albumot jelentett meg a híres legendáról a nemrégiben megjelent filmet is megnéztem, hogy kellőképpen hangolódjak a könyv megjelenésére. Izgatottan vártam, hogy Farrokh Bulsara, azaz Freddie Mercury életéről szóló könyvet elolvashassam, mely elképesztő képekkel enged betekintést a nagy tettető életébe.  A könyvbe belelapozva már teljesen átjárt a hangulat, az a felemelő érzés, hogy ennek az albumnak köszönhetően egy szupersztár életének lehetek részese.  Az album nem árul zsákbamacskát. Már a borítón jelezte a szerző az "Egy élet képekben" alcímmel, hogy ebben az albumban a fényképpekre nagyobb hangsúlyt fektet. (Átlagosan 3-4 mondat szerepel egy-egy kép mellett.) Ám a könyv elolvasása után mégsem éreztem azt, hogy kevés információt kaptam volna. Sőt! Az album fotóit nézegetve a kép alat...

Carrie Cooper: Ügynök tűsarkúban

Indul egy új kaland, csak nehogy az utolsó legyen! Lili Green, a bostoni fordító és tolmács már megtapasztalta, milyen veszélyekkel jár részt venni egy FBI-akcióban, mégsem habozik belevágni egy újabb ügybe, hogy megmentse barátja életét.  Az éjszakai bárok erotikával túlfűtött világában kell elvegyülnie, majd a nyomok egy elit klub mögé rejtett drogüzletig vezetnek. Lili pillanatok alatt ismét az események sűrűjében találja magát, az érzelmei pedig csak tovább kuszálják az amúgy is szövevényes szálakat. Képes lesz Lili a tapasztalataira és az ösztöneire hagyatkozva megállni a helyét egy olyan ügyben, amelynek sikerén egy jóbarátja élete múlik? Vajon a sors a szerelmesek pártjára áll, vagy ezzel a váratlan kalanddal örökre elszakítja őket egymástól? A szemtanú című könyvért Aranykönyv díjra jelölt Carrie Cooper ismét különleges, fordulatos, szenvedéllyel teli kalandot ígér a romantikus krimi kedvelőinek. Befejezve a szerző előző könyvét, nagyon v...

B. Czakó Andrea: Hervadhatatlan | Könyvajánló

Nagyon vártam a könyv megjelenését, hiszen a fülszöveg alapján nagyon ígéretesnek tűnt. Bár az elején féltem kicsit tőle, amiatt ugyanis az írónőnek ez az első regénye. De pozitívan csalódtam benne. A teljes könyvön egyáltalán nem érezhetőek olyan hibák, melyek az első regényekre jellemzőek szoktak lenni. Nagyszerűen felépített, összeszedett regény, melyen érezhető a kutatómunka, hiszen valós történelmi személyek is megjelennek a történetben. De nem csak említésképpen, hanem a kornak megfelelően aktívan a politikai életben. Ezáltal sokkal élethűbbé válik a történet, hiszen úgy érezzük olvasás közben, mintha az írónő a történelem egy darabját vettette volna papírra. Egy csodálatos időutazást nyújt a regény. A 19. század történéseit teljes átéléssel adja át a szerző. Élvezet volt olvasni. Leginkább az tetszett a regény megfogalmazásában, hogy az írónő ügyelt arra, hogy bizonyos szavaknak a kornak megfelelő szinonimáját használja. Ezzel fokozva az érzést, hogy beleélhessük magun...