Ugrás a fő tartalomra

Borsa Brown: Gyalázat és szenvedély | Könyvajánló

A Gyalázat-sorozat első kötete nagyon izgalmasan ért véget. Borsa Brown szokásához híven, az első részben egy váratlan fordulat után kellett rövid időre búcsút intenünk szeretett karaktereinktől.

A történet elképesztő módon ragadott magával olvasás közben. 

A regény felettébb olvastatja magát, egy szúszra elolvastam. Minden fejezet valami új izgalmat rejtett, melyre csak későbbiekben kapunk választ. Ezzel pedig elérte az írónő a célját: letehetetlen lett a könyv. 
A cselekény folymatosan, gördölékenyen haladt, kellő mennyiségű csavarokat tartalmazva. Bár voltak azért olyan részek is a történetben, melyeket kicsit erőltetetnek lehetet érezni, vagy kicsit túlon túl elhúzottnak, ám ez semmit sem rontott az élményen.
Annak ellenére, hogy a sorozatot az erotikus kategóriába sorolják, szerencsére javarészben a romantika kerül központba. Sokkal nagyobb hangsúlyt kap ebben a sorozatban az érzelem, a szerző előző sorozataihoz képest, mint a testi vágy. Bár utóbbi is megjelenik, de a történek stílusához, az amish világhoz mértén megfelelő képpen.

A történet egy elzárt világba kalauzol el, mely tele van titkokkal, szenvedéllyel, reménnyel és vágyakkal.

A második kötetben Dorothy egy olyan közösségbe kerül, ahol sokkal szigorúbb szabályok szerint élnek, mint amit eddig megszokott. Nagyon kemény sorsot szántak neki. A közösség, ahova kerül azonban cseppet sem olyan szabálykövető, mint amennyire elsőre tűnik. Nagyobb borzalmak törénnek ott, mint amire fel tudott készülni az amish lány. Bár rokonaihoz küldik a bűnös lelket, mégis idegenek számára. Nem tudhatja kiben bízhat, és kit tekinthet ellenségnek. 
De vajon képes Dorothy túlélni, túltenni magát a borzalmakon? Vajon enged a vágynak és hátra hagyja hitét?

Borsa a Gyalázat-sorozatában megalkotta a tökéletes férfi karaktereket! 

Az írónő olvasótáborát eléggé megosztotta a trilógia két férfi főszereplője. Engem teljesen levettek a lábamról, bár azért meg kell jegyeznem, hogy Dorothy karaktere is nagyon kiemelkedő lett.
Samuel és Gregory szinte szöges ellentéte egymásnak. Valami oknál fogva az én szívemhez Samuel került közelebb ebben a részben. Talán ennek az oka, hogy őt tudnám leginkább elképzelni Dorothy oldalán. 
Ebben a kötetben Gregory egy sokkal érzelmesebb oldalát mutatja meg. Már az első kötetben kaptunk egy kis ízelítőt, ám ahogy telik az idő, az emóció szélesebb skálájával találjuk szemben magunkat. Gondolatain keresztül végig követhetjük, hogyan bontakozik ki benne a szerelem, mely kissé megváltoztatja jellemét és olyan tettekre sarkallja a második kötetben, melyekre nem számítunk. 
Ám a helyzet ezúttal hatványozottan bonyolultabb lesz. Ugyanis ebben a kötetben Gregory asszisztense, Sharon sokkal nagyobb szerepet kap. Kicsit jobban összekuszálja a szálakat. 
Joshua Miller számomra nagyon pozítiv karakter lett. Nagyon megkedveltem őt a történet végére. Éppen ezért bízom benne, hogy a trilógia záró kötetében is szántak neki szerepet, és újból találkozhatunk vele. 

A történet tele volt érzelmekkel, melyek olvasás után mély nyomot hagytak bennem. A szereplőket nehéz választás elé helyezte az  Borsa Brown ebben a könyvében is bebizonyította, hogy rendkívül tehetséges, és remekül tudja csavarni, bonyolítani a cselekény szálait. 

Ezt a regényt bátran merem ajánlani minden olvasómnak, aki szereti a romantikus regényeket.

Vajon meddig képesek az emberek álarc mögé bújtatni valós énjüket? 
Meddig tartható féken az ösztön és a vágy? 

Cím: Gyalázat és szenvedély
Sorozat: Gyalázat sorozat
Szerző: Borsa Brown
Kiadó: Álomgyár kiadó
Kiadás éve: 2019.
Oldalszám: 502

⭐⭐⭐⭐⭐

Fülszöveg:

Dorothy Millert, a fiatal amish lányt vétkei miatt Pennsylvaniába száműzik, egy sokkal szigorúbb közösségbe. A lázadó lány nehezen viseli a szabályokat, és nem sejtheti, hogy e helyen maga az ördög és a pokol lakozik.
Mindeközben Gregory Hamilton, az üzletember is szembetalálja magát démonjaival, mégis azon igyekszik, hogy visszahozza a megszokott környezetébe a lányt, akinek összekuszálta az életét. 
Samuel Zook, az amish fiú kihágásai miatt végleges kirekesztésre számíthat. Próbál hű maradni az ősei értékrendjéhez, de rá kell jönnie, túl önfejű és heves. 
Vajon meddig képesek az emberek álarc mögé bújtatni valós énjüket? Meddig tartható féken az ösztön és a vágy? Legyőzheti a józan ész a szívet és a sóvárgást? Mindhármuknak rá kell döbbenniük, hogy reménytelen háborúba kezdtek önmagukkal, mert "legyőzhetetlen a szenvedély, akár a sír..." 

Borsa Brown különleges, szókimondó, ugyanakkor érzelmes és szenvedélyes, erotikában bővelkedő írásai hamar az olvasók kedvenceivé váltak. Új sorozatában, a Gyalázat-trilógiában ezúttal is egy elzárt közösségbe, az amishok világába enged betekintést. Az első kötet, a Gyalázat és hit után a Gyalázat és szenvedély című részben kiderül, hogyan folytatódik Dorothy, Gregory és Samuel története.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A nagy tettető élete képekben

Freddie Mercury legendáját hatalmas kultusz övezi. Még az is tud róla pár információt, aki nem követte nyomon az életét, a zenei pályafutását.  Mikor megtudtam, hogy az Álomgyár kiadó egy albumot jelentett meg a híres legendáról a nemrégiben megjelent filmet is megnéztem, hogy kellőképpen hangolódjak a könyv megjelenésére. Izgatottan vártam, hogy Farrokh Bulsara, azaz Freddie Mercury életéről szóló könyvet elolvashassam, mely elképesztő képekkel enged betekintést a nagy tettető életébe.  A könyvbe belelapozva már teljesen átjárt a hangulat, az a felemelő érzés, hogy ennek az albumnak köszönhetően egy szupersztár életének lehetek részese.  Az album nem árul zsákbamacskát. Már a borítón jelezte a szerző az "Egy élet képekben" alcímmel, hogy ebben az albumban a fényképpekre nagyobb hangsúlyt fektet. (Átlagosan 3-4 mondat szerepel egy-egy kép mellett.) Ám a könyv elolvasása után mégsem éreztem azt, hogy kevés információt kaptam volna. Sőt! Az album fotóit nézegetve a kép alat...

Csabai Márk: Határtalanok

"Ha az életed a tét, menekülsz vagy harcolsz? Csatai Csaba, a másodosztályú gengszter évek óta a hírhedt Bobrov család szolgálatában tevékenykedik a budapesti éjszakában. Csaba elkövette élete legnagyobb hibáját: titkosnak szánt románcba keveredett főnöke lányával. Ezért a keményebb időket is megélt egykori maffiózó nagyágyú, az öreg Bobrov Csabáért küldi embereit, aki gyorsan főnöke gyóntatószékében találja magát Tádé nevű barátjával együtt. Az ügy hamar váratlan fordulatot vesz, amikor kiderül, hogy mégsem a légyott miatt akarják elszámoltatni. Vajon hogy kerül a képbe Pacal, az autónepper, Kugli, a kalugai pofozógép, és Alaa, az illegális bevándorló? És mi köze mindehhez Csabának és Bobrovnak? Számtalan kihívás során az élet különös lapokat oszt főhősünknek, aki belekeveredik az embercsempészetbe. Mindenki kifordul magából és leveti az álarcát. Csaba ráébred, hogy mindenki másért akar bejutni Európába. Van, aki a megélhetésért; van, aki el akar pusztítani mindent;...

Majdnem egy évig olvastam ezt a könyvet!

     Delia Owens regénye nem csak külföldön, de a hazai könyvpiacon is hatalmas sikert aratott. Tavaly, mikor minden Facebook bejegyzésben azt láttam, hogy a könyvmolyok többsége ezt olvassa, úgy érzetem, hogy nekem is el kell olvasnom. Utólag pedig úgy gondolom, hogy nagyon jól tettem, hogy engedtem a kíváncsiságomnak. Egy felejthetetlen élménnyel lettem gazdagabb, amit szinte egy egész éven keresztül élhettem át.      Ám nem azért tartott egy éven keresztül, mert szenvedéssel olvastam. Épp ellenkezőleg! Minden sorát élveztem a történetnek, ám minden egyes nap csak egy kis falatnyit olvastam a könyvből. Az időhúzás által lehetőségem volt arra, hogy a cselekményt átéljem, saját történtemnek érezzem. A lassabb olvasásnak köszönhetően mélyebben átéltem a kalandok izgalmait, szereplők örömeit, bánatait, és legfőképp a magányt. Különös, ám egy év alatt semmit sem felejtettem a történetből. Szinte minden mozzanatra emlékszem, annyira nagy hatással volt rám Kya t...